Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Az igaz, hogy ez az új típusú reklám nem ront rá a szerencsétlen közönségre, úgy, hogy annak a hátán „még a szőr is feláll”.
„De meddig? Mi lesz, ha ezek a tartalmak egyszercsak nem így elszórtan, hanem tömeges méretekben özönlik el a médiát? Ha majd – felismerve a pompás, olcsó lehetőséget – minden kereskedelmi szándék ilyen rejtőzködő, settenkedő módon nyomul, burjánzik szét a szórakoztatásra, vagy informálásra rendeltetett sorok (képsorok) közt? Mi lesz, ha az egymással rivalizáló márkák mind egyformán bújnak el „érdekesebbnél érdekesebb” történetecskék mögé és azok mögül püfölik egymást, míg ki nem oltja és hatástalanítja egymást a sok, nehezen kiagyalt muníció? Mi lesz?
Megmondom. A publikum előbb-utóbb átlát a szitán és megunja az egészet. Óriási gyanakvással tekint majd minden médiatartalomra, azt kutatván, hogy mikor, melyik megszólalás mögött milyen kereskedelmi szándék lapul. Homlokráncoló bizalmatlanság és a csúszópénz gyanúja leng körül majd minden hírt, véleményt, kommentet a médiában és főleg a közösségi médiában. A legnagyobb vesztesek azok a tartalom-előállítók lesznek, akik tényleg pártatlanul és hátsó szándék nélkül közölnek valamit, de rájuk is a sumákolás árnyéka vetül majd. Hiteltelenné válik szinte minden megszólalás.
A szerencsétlen média már áldozatul esett a politikai nyomulásnak. A sanda, rejtőzködő politikai »marketing« üzenetei rákos burjánzásukkal már megmérgezték a médiatartalmak szinte minden ágát. Most nagy valószínűséggel ez játszódik le újra a gazdasági nyomulás által is. Minden egyes híradás, riport, felhívás, képes beszámoló, vagy nettó marhaság mögött az emberek ott sejtik majd a bújócskázó profit vigyorát. (Szegény Vodafone se tudja kimagyarázni magát a szökőkutas hülyegyerek képében megjelenő tartalommarketinges vád alól.) Érthető, hiszen mindenki tud már a mű-rajongók és mű-lájkok tömegét pénzért előállító »kattintó farmok« létezéséről. Ha a jövőben valaki egy táncra perdülő párt lát a médiában, az majd azon spekulál, hogy vajon a szerelem mozgatja őket a háttérben, vagy a Procter & Gamble.
Most még Lord Northcliff mondásával tréfálóznak a sajtó világában: »A hír az, amit el akarnak titkolni. A többi az hirdetés.« Még nem sejtik, hogy hamarosan jön a rémálom, hogy elolvadt ez a maradék kis különbség is.”