„»Nekem a negyvenes évek elejétől járt a parasztújság. Egyik hódmezővásárhelyi nagybátyámtól pedig, aki személyes kapcsolatban állt a falukutatókkal, szinte valamennyiük harmincas évekbeli kötetét megkaptam, elolvastam, máig birtokolom. Lelkileg is kapaszkodtam a patrióta demokraták egykorú és hajdani, mindenekelőtt Kossuth megnyilatkozásaiba.« Vajon a Magyar Demokrata Fórum melyik vezető politikusa fogalmazta meg e képpen politikai hitvallását? Für Lajos? Csurka István? Esetleg az első időkből Csoóri Sándor? Ki kell, hogy ábrándítsam a könnyű és egyértelmű válaszra szomjazókat, mert e talányos sorok a néhány napja elhunyt Szabad Györgytől származnak.
A jeles történészt, akit az első szabadon választott Országgyűlés kissé tanáros elnökeként ismert meg a szélesebb közvélemény, a felületes ítéletalkotók az MDF konzervatív-liberális ágához sorolták, ahhoz az áramlathoz, amely markánsan szemben állt a magukat népi-nemzeti táborként meghatározó csoport tagjaival. De a valóság ennél bonyolultabb, mármint ha a két irányzat népi írókhoz való viszonyát vizsgáljuk. Hiszen Szabad professzor késői visszaemlékezése éppen azt igazolja, hogy mint minden útját kereső fiatal felszívta magába a 40-es évek egyik legmeghatározóbb eszmeáramlatának, a magyar népi mozgalomnak a legtermékenyebb gondolatait. Miért történhetett ez így? Alighanem azért, mert akkoriban a parasztság ügye és tágabb értelemben a földkérdés nem csupán szűkebb problémát jelentett, divatos szóval élve nem szakpolitikai probléma volt, hanem olyan dilemma, amelynek megoldása nélkül nem lehetett jobbítani az ország sorsán. Ennek bizonyságára elég belegondolni abba, hogy a harmincas évek második felében egy igen jeles arisztokrata család sarja bizony a magyar földreform kérdéséből doktorált. Otto von Habsburgnak hívták a fiatalembert.
Alighanem Szabad György esetében is hasonló intellektuális felismerésről volt, amelynek semmi köze nem volt a származáshoz, esetében valóban igaz, hogy a népiség vállalás kérdése. Ez vitte őt a paraszti-népi gondolatot felkaroló pártok közül a Független Kisgazdapárthoz. De a parasztság ügyéhez később sem lett hűtlen. Fiatal levéltárosként, majd kezdő egyetemi oktatóként az agrártörténetet választotta kutatásai tárgyául, uradalomtörténeti értekezéssel szerzett kandidátusi fokozatot. A jeles debreceni professzor, Szabó István tágabb baráti-tanítványi köréhez tartozott. Ez az iskola a magyar parasztság történetének kutatása révén újította meg a honi társadalomtörténet iskoláját.