A megszentelt élet éve nagy reményt ad az egyháznak

„- Mikor, hogyan született meg a megszentelt élet évének gondolata?

- Ferenc pápa szándéka volt a II. vatikáni zsinat ötvenedik évfordulóján, ami egyben a megszentelt életről szóló Perfectae Caritatis című dekrétum kiadásának ötvenedik évfordulója is. A pápa elmondta, mi a célja a megszentelt élet évének, amely nemcsak a szerzetesek, hanem az egész egyház éve is. Azt kérte tőlünk – II. János Pál gondolatai alapján –, hogy hálával tekintsünk a múltra, szenvedéllyel éljük meg a jelent, és bizalommal, reménységgel tekintsünk a jövőbe. Nagyon szép gondolatok ezek, hiszen a múltban komoly gondok is voltak a megszentelt élet intézményeiben, mégis hálásan kell emlékeznünk, hiszen a szerzetesrendek nagyon fontosak voltak az egyház számára. Szenvedéllyel élni a jelent azt jelenti, hogy boldog, örömteli módon éljük az életünket, a kamaszok lelkesedésével kövessük Jézust. Okunk van reménykedni a jövőben, mert Isten, aki hűséges volt a múltban, hűséges a jelenben, hűséges lesz a jövőben is.

Ezek azok a célok, amelyeket az alapot jelentik számunkra ebben az évben. Rómában nagyobb találkozókat szervezünk: volt egy ökumenikus konferencia száz résztvevővel, a különböző felekezetek megszentelt életet élő tagjaival; szerveztünk egy találkozót fiatal oktatók számára, ezerháromszázan voltak, akikkel a képzés módjairól, fontosságáról beszélgettünk. Hamarosan lesz egy találkozó, amelyen olyanok vesznek majd részt, akiket az elmúlt tíz évben szenteltek fel. Az év végén egy nagy szimpóziumot rendezünk.

- Amikor a különböző országok szerzetesi intézményeit látogatja, látja már a megszentelt élet évének gyümölcseit?

- Igen, van egy nagyon érdekes dolog, amit észrevettünk: egyfajta pesszimizmus uralkodott a megszentelt életben, és ez kezd megváltozni. A sok probléma rányomta a bélyegét a szerzetesek életére. Sok helyen nagyon idősek már a szerzetesek, olyan rend is van, ahol 80-85 év az átlagéletkor; szintén sok helyen nincsenek hivatások; vannak kongregációk, amelyekből sokan kilépnek, folytonos mozgásban van minden. Vannak olyanok is, akik szerint most már inkább a meghalás művészetét kell megtanulniuk. Ezzel szemben a megszentelt élet éve nagy reménnyel ajándékoz meg minket. Látunk szerzeteseket, akik felemelik a fejüket, újra mosolyognak. Elmegyünk találkozókra, ahol kétszáz embert várnak, és ezerötszázan jönnek el. Svájcban például egy nagyon kicsi csoporttal találkoztunk volna, és végül hatszáz ember gyűlt össze. Hasonló történt Németországban, Kolumbiában, Brazíliában és Ázsia országaiban is. Magyarországon is volt egy nagyon szép találkozó. Én ebben egy nagyon pozitív folyamatot látok, egyfajta öntudatra ébredést, újjáéledt vágyat arra, hogy intenzíven éljük meg az Istentől kapott hivatást.”