Jó emberek, rossz döntések

„A norvég alkotmányba azonban bekerült egy különleges paragrafus. A második cikk kinyilvánította a vallásszabadságot a lutheránus államban, de azzal a kivétellel, hogy »zsidóknak tilos a belépés a királyság területére«. Furcsa tilalom, különösen azokban az időkből, amikor Napóleon polgári jogokat biztosított a zsidóknak az elfoglalt területeken. És nem sokkal azelőtt, hogy a norvég alkotmány hatályba lépett, a dán király állampolgárságot adott az országa területén elő zsidóknak.

Nem az a legfurcsább, hogy az 1814-es norvég alkotmány tartalmazta ezt a klauzulát, hanem az, hogy miért. Az alkotmányozó értelmiségieket nem rasszista indítékok vezették; nem gondolták, hogy a zsidók biológiailag alacsonyabb rendűek. Inkább a kultúrával és a hittel magyarázták a szabályt: a zsidók hitét és szokásait összeegyeztethetetlennek tartották a felvilágosult Nyugat értékeivel. Az alkotmány szövegezőinek egyike, Frederik Motzfeldt úgy érvelt, hogy a zsidók sosem asszimilálódnak egyetlen állam népéhez sem. Mások azt állították, hogy a judaizmus arra ösztökéli követőit, hogy csapják be, károsítsák meg a keresztényeket és más nem zsidókat. A közhiedelem szerint a zsidók mindig »államot alkotnak az államban«.(…)

Nyilvánvaló a hasonlóság a zsidókkal és a judaizmussal szembeni egykori és a muszlimokkal és az iszlámmal szembeni mai érzületek között. Sokan a felvilágosodás nyugati értékeit látják veszélyben az »iszlamizálódás« miatt. A muszlim kártevők úgymond állam az államban, az asszimiláció lehetetlen, és az elvakult muszlimokat képtelenség szekuláris alapon eltántorítani a hitüktől.

Persze 1814-ben nem volt zsidó megfelelője az erőszakos dzsihádizmusnak, amely manapság megmérgezi a muszlimok és a Nyugat kapcsolatait. Mégis van mit tanulnunk a norvég alkotmány elhibázott és csak néhány évtizeddel később eltörölt zsidóellenes rendelkezéséből. Méltányolható indítékokból is fakadhatnak rossz döntések, és az iszlám vagy a judaizmus ismerete sem garancia a rossz ötletek ellen. A legfontosabb tanulság pedig az, hogy esztelenség, sőt veszélyes az alapján megítélni embereket, amit a hitükről gondolunk. Ha azt feltételezzük, hogy vallási okból minden muszlim egyformán gondolkodik, és egységes szellemiségük van, nem pedig sokféle egyéni meggyőződésük, ugyanolyan nagy hibát követünk el, mintha azt gondoljuk, hogy ismerjük a zsidók, a keresztények vagy mások elméjét. És súlyosan félrevezető gyakran homályos ősi vallási szövegek miatt a sokrétű hitbéli meggyőződést hozzáláncolni egy ideológiai állásponthoz.”