Ne féljetek!

„Hiszek abban, hogy nagyban felelősek vagyunk azért, milyen világot teremtünk magunknak. Minden egyes döntésünkkel hozzáteszünk valamit az életünkhöz, ahhoz az élethez, amelyet másokkal együtt kell eltöltenünk ezen a Földön. Éppen ezért felelősség van mindannyiunk vállán. Nem mondhatjuk, hogy csak elszenvedői vagyunk az életnek, pont ellenkezőleg! Mi magunk vagyunk, akik képesek lehetünk változtatni a világon, amikor úgy érezzük, rossz irányt vettek körülöttünk a dolgok. Hiszek abban, hogy minden egyes ember értékes és mindannyiunknak eredendő jogunk rátalálni önmagunkra.

Hiszek abban, hogy senkit sem ítélhetünk el azért, aminek született. Döntéseink és cselekedeteink jelentik az egyedüli mércét, amely megmérhet minket. Ma Magyarország lesüllyedőben van. De ez a süllyedés nem a GDP, az államháztartási hiány vagy a forint euróhoz való viszonyában érhető tetten. Még csak nem is az alacsony fizetések, a külföldre vándorló fiatalok vagy a rossz egészségügy jelentik a legnagyobb problémát… hanem a félelem.

Az elemi rettegés, mely – észre sem vettük, pontosan mikor – ránk telepedett. Beszivárgott életünk minden zugába és megmérgezte körülöttünk a levegőt, míg végül elfelejtettük, hogyan kell bíznunk egymásban és önmagunkban. Elvesztettük a reményt, hogy egyszer talán jó életünk lehet még ebben a sokat hányatott országban. Egyeseket ez nem zavar, sőt! Élvezik az őrlő kétségbeesést és szítani akarják félelmeinket. Öröm nekik, ha dühösek vagyunk, ha másvalakiben látjuk nyomorúságunk okát, mert ez számukra a túlélés és hatalmuk megtartásának legfőbb eszköze.

Ilyen időkben nem elég okosakat mondani, ilyenkor bátorságra van szükség. Bátornak kell lennünk! Ha nem vagyunk, azzá kell válnunk, mert csak az egyenes gerinc és a feddhetetlen őszinteség fénye hatolhat át a szellemi sötétségen és a gúzsba kötő félelmeken.

Nincs olyan nehézség, amit ne oldhatnánk meg, ha segítő kezet tudunk nyújtani egymásnak. De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, előbb le kell tennünk a kezünkben görcsösen szorongatott késeket.

Én nem vagyok hatalmas. Nem tudom és nem is akarom egymagam megváltani a világot – ez a fanatikusok sajátja. De egyet tudok: megmutathatom, hogy nem félek. Még akkor sem, ha néha úgy tűnik, a gyűlölet összecsap a fejünk felett és a rendszer felemészt valamennyiünket.

Nem félek, és ezért merek kiállni elétek azzal, hogy meleg vagyok.

Ami önmagában egyébként egyáltalán nem nagy szám. Mégis ezt kimondani ma fontos és erkölcsileg helyes, mert kizárólag a felszabadító őszinteség jelenthet alternatívát azzal a nevetséges cinizmussal szemben, amit nap mint nap megpróbálnak leerőszakolni a torkunkon.

Egy jó barátom, aki sajnos már nincs köztünk, gyakran győzködött, hogy vállaljam ezt a nyilvánosság előtt. Na, nem azért, hogy – ahogy a rossznyelvek mondják – kiteregessem a hálószobatitkaimat. Hanem azért, hogy megmutassam, nincs mitől félnem és titeket is arra biztassalak: ne féljetek! Elvégre nem kell senkinek sem melegnek lennie ahhoz, hogy valamiért kisebbségbe kerüljön. Kiszolgáltatott munkavállaló, egy mások szemében furcsa vallás követője, cigány, zsidó, menekült vagy egyszerűen csak félelmekkel teli ember – egyre megy. Nem benned van a hiba, hanem azokban, akik bármiért is megaláznak, kinevetnek és megvetnek. Ők érdemelnek szánalmat és nem te. Sokáig ódzkodtam a coming outtól. Azt hittem, eljön majd valami »megfelelő« pillanat, hogy megtegyem. De tévedtem. Egy ilyen elképzelt, tökéletesen időzített pillanat elvégre nem szólna másról, minthogy biztonsággal megtehetem azt, amit ma még kockázatos megtennem. Ez - lássuk be - nem igényelne különösebb bátorságot és nem is változtatna túl sokat a világon sem. Éppen ezért számomra a kivárás erkölcsileg helytelen úttá vált.

Szeretném, ha holnaptól a világ egy kicsit felszabadultabb, vidámabb és befogadóbb hely lenne. Egy olyan hely, ahol mindenki bátran lehet önmaga, és az egymás iránti tisztelet nem ritkaság, hanem közös életünk legfőbb alapja. Én ma ezt tudtam ezért tenni. Örömmel tettem.”