Plakátháború helyett

„Teljesen félrevezetőek a menekültügyi kormányplakátok, de tévesek az ellenállás gyermeteg formái is. Ismét a kormány témáiról vitatkozunk. De mi lenne, ha a befogadáspártiak hajlandók lennének sokba nem kerülő, de egyfajta érzelmi, hangulati rendszerváltást mikroszinten mégis megvalósító civil akciókba belevágni? Országunkban hiánycikk a szolidaritás, s ez most sem bukkan elő. Nem hallottam olyan iskolákról, főzőszakkörökről, legényegyletekről, agilis nyugdíjassejtekről, melyek valamilyen személyes, baráti, emberi, gyermekfej-simogató akciókkal akarták volna a menekültek ügyében magukat kifejezni.

Magyarország soha nem volt a menekültek számára célország, most sem az, de a máshova igyekvőket az EU jelenlegi rendszere nem engedi tovább. Egyre többen itt rekednek, és semmit sem teszünk azért, hogy ha majd továbbjutnak (és ebben ne kételkedjünk), a magyar társadalomra mint bajtársias, emberi, és kinek úgy tetszik, keresztényi közösségek hálózatára emlékezzenek. Kezdetnek az idevetődött vagy menekült embereket el kellene hívni egy kis kuglófra. Gyerekeikkel egy délelőtt játszaniuk kellene ami gyerekeinknek. El lehetne vinni a kicsiket az állatkertbe.

Láttam, ahogy koszovói családok megérkeznek egy sporttáskával. Nem hiszem, hogy a progresszív családokban nincsenek olyan jó karban lévő cuccok, amelyek jól jönnének nekik. Egy-két alkalom után esetleg a beérkezettek is megnyílnának, s próbálnák nekünk is megmagyarázni, hogy kifélék-mifélék, és hogy ne rettegjünk már annyira tőlük. Akinek tetszik a plakátháború, folytassa. De a progresszív oldalnak önmagában is bizonyítania kellene, hogy működnek még benne a politikai szembefeszülésnél mélyebb emberi érzések, ösztönök, tanult értékek.”