A szerb-magyar határra tervezett, hazánkat a hivatalos statisztikák szerint a kiugróan magas illegális bevándorlástól megvédeni akaró kerítésrendszert a szükség és a kapkodás szüli, és mint ilyen, sikertelenségre van ítélve.
„Mi támaszthatja alá ezt a nézetet? Az első, hogy a szerb határon életét vesztett illegális bevándorlók száma a kezdeti időkben vélhetően növekedni fog – de még ha nem is lenne növekedés, csak egy relatíve stabilnak nevezhető szám, az is sokkal több lesz, mint a mostani nulla érték (média visszhanggal bíró eseteket számítva). Ez tehát azt jelenti, hogy azok a halálesetek, amelyek a kerítés felállítása után történnek majd, könnyen a kormány, és ezáltal az ország számlájára írhatók.
A második, hogy hiába a kezdeti, vagy akár tartós siker, onnantól kezdve, hogy a 4 méter magas és 175 kilométer hosszú határrendszer állni fog, úton-útfélen megkaphatjuk a nemzetközi sajtótól, hogy megcsúfoltuk a saját múltunkat, és újra építettük a berlini fal kicsinyített mását.
A harmadik, hogy a fal önmagában nem old meg semmit. De nem is feltétlenül azért, mert ki lehet kerülni, mint mondják sokan, hanem sokkal inkább azért, mert át lehet rajta mászni és át lehet vágni. Több ismert példa bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban csak azok a kerítés/fal részek bírnak jelentős feltartoztató erővel, amelyek mentén folyamatos és megerősített a fegyveres határőri jelenlét. Az ehhez hasonló védelmi rendszerek esetében tehát a kezdeti 15-20 milliárdos anyag- és építési költség mindössze a kezdetet jelenti, az igazán nagy összegek csak később jönnek: fenntartás, megerősített határőrség (mind állományilag, mind felszerelésben és gépparkban), környezeti károk helyreállítása.
A negyedik, hogy külpolitikai offenzíva helyett, amely hazánk nem különösebben kedvező nemzetközi megítélését is részben célozhatta volna, beleállunk egy újabb olyan konfliktusba, ami tartósan rosszat tesz nekünk. Pedig lehetett volna ez az egész számukra pozitív is: például az olaszokkal, spanyolokkal, britekkel karöltve hónapok óta a nyugati média címoldalain szerepelve ostorozhattuk volna Brüsszelt, hogy találjon végre megoldást az illegális bevándorlás kérdésére, mert ha nem, kerítést leszünk kénytelenek emelni, holott, semmit sem szeretnénk kevésbé. Meglehetett volna tenni? Igen, meg. Sikeres lett volna? Annyiban biztosan, hogy a nemzetközi közvélemény előtt most úgy állnánk, mint áldozat. Egy szokás szerint inkompetens és döntésképtelen Brüsszel áldozata, amely a tengeri bevándorlást kezelni akarja, mert látványos, és mert Olaszország révén fajsúlyos tagállamot érint, a magyar problémákat viszont nem, mert szárazföldi utakat érint és a Nyugat-Balkánt. Utólag persze elindult valami hasonló mártírtánc Budapest részéről, ám a kerítés elkészülte után erre már senki sem lesz kíváncsi. Ott és akkor ugyanis csak egy dolog fog számítani, hogy minden előzetes konzultáció nélkül megépítettük az egészet, ellenségképet kreálva sok ezer elesettből.”
A svájci választók elutasították a Svájci Néppárt kezdeményezését, de a Migrációkutató Intézet vezető elemzője szerint a szoros eredmény azt mutatja: a bevándorlás továbbra is az ország egyik legfontosabb politikai törésvonala.
Kicsit zajosan, kicsit színpadiasan, de megérkeztünk a fősodorba. Kohán Mátyás írása.
Pedig mindannyian tudják, hogy valójában legalább annyira versenyképességi, mint amennyire Kína-problémájuk van.
Ha az ország méretéhez, népességéhez és villamosenergia-fogyasztásához viszonyítjuk a telepített kapacitást, Magyarország az első az EU-belül.
Nem véletlenül mondta az új magyar miniszterelnök, hogy nem bontaná le a déli határkerítést.
Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Üzbegisztánban járt Frank-Walter Steinmeier német államfő, ahol szakképzett munkaerőt keresett hazája számára.
Nagyobb területen csak Csongrád-Csanád és Békés vármegyében alakultak ki a szúnyogok fejlődéséhez alkalmas vizes élőhelyek, de ezek mérete elmarad a korábbi években ilyenkor tapasztalttól.
Megtörtént a bejelentés, Starmer már a királlyal is megbeszélte a lemondását.
