„Az egyén jogos szabadságába való illetéktelen beavatkozásnak egy másik – s nem egyszerűen fenyegető, de rég sikerrel megvalósított – példája a munkaszüneti nap törvénybe iktatása. Kétségtelen, hogy a szokásos napi tevékenységektől való tartózkodás – már amennyire az élet követelményei lehetővé teszik – a hét egy napján igen hasznos szokás, jóllehet a zsidók kivételével vallási szempontból senkire nézve sem kötelező. És minthogy ez a szokás nem tartható be anélkül, hogy a dolgozó osztályok általánosan egyetértsenek betartásában – mivel ha bizonyos emberek dolgoznának, ugyanazt kellene esetleg másoknak is tenniük –, megengedhető és igazságos, hogy a törvény szavatolja mindenki számára, hogy a többiek betartsák a szokást, oly módon, hogy elrendeli a fontosabb munkatevékenységek felfüggesztését erre a napra.
De ez az igazolás, amely másoknak azon a közvetlen érdekén alapul, hogy mindenki tartsa be ezt a gyakorlatot, nem vonatkozik azokra az önként vállalt foglalkozásokra, amelyeket valaki szabad ideje kitöltésére alkalmasnak tart, és a legkisebb mértékben sem jó annak alátámasztására, hogy törvényesen korlátozzák a szórakozási lehetőségeket. Igaz ugyan, hogy némelyek szórakozása szükségessé teszi mások munkáját ezen a napon, de sokak mulatsága – nem beszélve hasznos felfrissülésükről – megéri, hogy néhány embernek dolgoznia kelljen, feltéve, hogy az illetők szabadon választották ezt a foglalkozást és szabadon fel is hagyhatnak vele.
A munkásoknak tökéletesen igazuk van, amikor azt gondolják, hogy ha mindenki dolgozna vasárnap, akkor hétnapi munkát adnának hatnapi fizetésért, de amíg a foglalkozások nagy része szünetel ezen a napon, az a kevés ember, akinek mások szórakozásáért mégis dolgoznia kell, arányosan nagyobb jövedelmet kap, és senki sem kötelezi őket, hogy foglalkozásuknál maradjanak, ha a jövedelem helyett inkább a szórakozást választanák. A helyzetet tovább lehetne javítani, ha ezeknek az embereknek a hét egy másik napján biztosítanának szokásos szünnapot. Más szóval, a vasárnapi szórakozások korlátozása csak egy alapon védhető, ha tudniillik azt mondja valaki, hogy vallási szempontból helytelenek, ez viszont olyan törvényhozó indíték, amely ellen nem lehet elég komolyan tiltakozni.”