Ez a Brüsszel leckézteti Budapestet? Komolyan?
Nem Didier Reynders az első uniós bürokrata, aki azután keveredett korrupciós botrányba, hogy bőszen kritizálta Magyarországot. A híres lebukások azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik.
A kormánytöbbség jogalkotó munkájának gyümölcseit három fő csoportba lehet sorolni: a fideszes (majdnem) kétharmad a szavazatvásárló, a haverokat feltőkésítő és a lebukást/ felelősségre vonást megnehezítő törvények sorozatgyártására rendezkedett be.
„Az eredeti változatban még a magyar korrupció epicentrumaként szerepelt a párt- és kampányfinanszírozás – az NKP-ba végül ebből annyit írtak bele, hogy »jelentős előrelépések történtek a pártfinanszírozás és a kampányfinanszírozás területén«, és ha ezen azt értik, hogy különféle álpártok és valódi bűnszervezetek milliárdokkal könnyítették meg az államkasszát a választások alkalmából, akkor tényleg. A másik elaknásított területnek a politikusi vagyonnyilatkozatok és vagyonvizsgálatok környékét találták a szakértők – amivel a hatalomgyakorlók olyannyira egyetértettek, hogy úgy döntöttek, minden marad a régiben.
Ellenben a civil szervezeteket, amelyeknél a kormány többször felsült ellenőrein kívül senki sem talált érdemi korrupciós kockázatot, a fejüktől a farkukig át fogják világítani. A harmadik fő problémaforrásként a közérdekű bejelentők védelmét azonosították a tervezet szerzői. (A NAV-os Horváth Andrást egyfolytában zaklatják a hatóságok, mióta az áfacsalási üggyel előállt.) A jelenségről a tervezet korrektül leírta, hogy a meglévő szabályok legfeljebb látszatintézkedéseket tartalmaznak, a kormány által elfogadott szövegben viszont már sem a kritikának, sem a változásnak nincs nyoma.
Ha minden a program szerint történik, akkor az NKP paravánja mögött az eddiginél is könnyebb lesz a közösből lopni, a közhatalmat a magánhasznok növelésére használni a lebukás veszélye nélkül. Akár a preambulumba is beírhatták volna: nyugalom, a nemzeti korrupció az átalakítás után is zavartalanul üzemel.”