Ezek a szereplők most vizsgálatok szereplői, nevük elhallgatásával idézik a mondataikat, és csak ahhoz tudnám hasonlítani, amit érezhetnek, mint amikor egy családon belüli félszavakat-szokásokat-(és tessék, igen), érintéseket kell kivinni a napra, nyilvános helyre, bíróság elé, hogy ott idegenek csócsálják őket a kurvára illetékes és hozzáértő szájukkal. Nem tudom, tanár elérhet-e nagyobb eredményt, van-e nagyobb siker, mint egy olyan közösség, amit én aznap kívülről láttam.
Tegnap egy igazán gyomorforgató-politikacsináló cikket olvastam az ügyben, bocsánat, ezért volt muszáj ezt most megírnom. Egyetlen cikkecske az újságírónak, egy kis számlatömbkitöltés, kacsintás a főszerkesztőtől, gratuláció egy gyakornoktól meg néhány idiótától, másfél perc az olvasónak - viszont egy élet tönkretétele a másik oldalon.
Tényleg ennyit ér az egész?