„A cáfolat persze kisebbet üt, kevésbé érdekes, nyilván. De tulajdonképpen velem van a baj. Már ha baj az, ami ilyenkor eszembe jut. Hogy a politikusok meg a szekértáboroknak elkötelezett véleményformálók bizonyára rengeteg dologról többet tudnak, mint az átlagember vagy a magunkfajta újságíró. De egyvalamire biztos nem képesek: kívülről látni magukat, milyen groteszk, tragikomikus az egész akkor, mikor egy ilyen ügyből próbálnak kihozni valamit. Mert ez alapvetően erről szól. Kihozni valamit belőle.
Váradi András halálakor még sikerült nagyjából visszafogni azt, ami Nancy halálakor elszabadult. Ott homályos célozgatásoknál nem mentek tovább. Hogy az alcsútdobozi polgármesterjelölt balesetének tényei ellentmondásosak, az a harcos ellenzékiséggel nemigen vádolható Pesti Srácok összeállításából is kiderül. Csak hát az még konteónak is erős volna, hogy a hatalom a jövőbe lát, és tudta, hogy Váradi kocsijának tetejéről le fog esni a rosszul odarögzített létra, s elindul vissza megkeresni a kivilágítatlan kétsávos úton, s akkor egy osztrák nyugdíjas tudatát kívülről irányítva elgázolják.
Ehhez képest a prostikonteó egy fokkal tényleg életszerűbbnek tűnik. Minden relatív, ugyebár. Ám ami pillanatnyilag legjobban látszik ebből, az a görcsös, izzadságszagú erőlködés, hogy finoman akkor is orientáljuk valamilyen irányba (tuggyuk, merre) az olvasót, ha igazából nincsenek bizonyítékok, sőt még a gyanút alátámasztó tények se nagyon. Lehet, hogy lesznek. De momentán nincsenek. S visszamenőleg ugyanúgy nem fogják igazolni azt, amit most csinálnak, miként a Fidesz visszamenőleges törvénykezését sem legitimálja az utólagos pozitív eredmény.”