Tudtam, hogy nem nyerhetek 2014-ben

„Nem sajnálja már, hogy ragaszkodott a 2014-es kormányfőjelöltséghez? Nem kellett volna elengedni?

Ha csak a személyes sorsomat nézem igen, ha a pártomét, nem. Ma sem hiszem, hogy az MSZP lemondhatott volna a miniszterelnök-jelölés jogáról.

Ha időben visszalép, megmenekülhetett volna a nagy vereségtől, talán ma is pártelnök lenne. Miért nem tette?

Nem vagyok menekülős típus. Tudatosan vállalom a nehéz helyzeteket és ha kell, a konfliktusokat. Ezt tettem akkor, amikor Gyurcsány Ferenc távozott a pártból, és akkor is, amikor arra kértem néhány politikustársamat, hogy lépjen hátra. Vállaltam a 2014-es kampányt is. Pedig nem volt olyan elemzés, amely azt mutatta volna, hogy győzhetünk. Tudtam, mire számíthatok. Azt is tudtam, bukás esetén mi az elnökök sorsa az MSZP-ben. Tudtam, hogy ha ez lesz az eredmény, a fejemen ugrálnak majd azok, akiket megsértettem, és még akkor is ugrálnak rajtam, amikor már a földön fekszem.

Eddig nem hallottuk ilyen nyíltan beszélni arról, hogy biztos volt a 2014-es vereségben. Mikor tudatosult ez?

Ha hónapokon keresztül a másfélszerese a Fidesz támogatottsága annak, amit a baloldali összefogásnak mérnek, akkor nem túl reális győzelmet várni, viszont a vereség üzenetével nehéz lett volna kampányolni. Csak abban reménykedhettünk, hogy tömegével jönnek elő olyan szavazók, akiket nem látunk. Aztán jött végső csapásként a Simon-ügy. Az után már csak kínlódás volt a kampány.

Másokra is haragszik?

Rá nagyon, másokra nem. A politikában a sértődés a luxusjavak közé tartozik.

Pedig az EP-választás után nyilván úgy érezte, néhányan elárulták a korábbi szövetségesei közül.

Higgadtan vettem tudomásul, hogy sokan úgy emlékeztek: egészen másként viselkedtek korábban, mint valójában. Azért nem reagáltam, mert a közösségnek csak ártott volna, ha a lemondott pártelnök a médiában üzenget. Inkább nem szólaltam meg fél évig. Úgy tartottam helyesnek, hogy csendben viselem ezt, és csak a háttérben teszem a dolgom.

Akkor hosszú távra tervez?

Nagyon hosszú távra.”