Brüsszelben és Bécsben is felkapták a fejüket: fontos versenyt nyert meg Budapest
Nem akármiben nyomtuk le a versenytársakat.
Ha Blaskó kiállna a Burgtheater színpadára, elkezdene jörghaiderezni és az osztrák demokráciáért, az osztrák széljobb megerősödése miatt aggódni, a közönség nagy része felállva megtapsolná.
„Blaskó Péter kérdésére nagyon könnyen adható válasz. Ha ő esetleg kiállna a Burgtheater színpadára, elkezdene jörghaiderezni és az osztrák demokráciáért, az osztrák széljobb megerősödése miatt aggódni, a közönség nagy része felállva megtapsolná, esetleg egyesek tényleg pfujjolnának, vagy kivonulnának a teremből, de a másnapi komoly lapok (konzervatívok és liberálisok egyaránt) gratulálnának neki.
Blaskó Péter pedig bizonyosan meglepődne. Miért is? És itt siklunk át a színész másik mondatára.
Blaskó szerint »a színpad nem arra való, hogy politikai brosúrákat olvassunk fel. Éppen ettől kellene távol tartani magunkat nekünk, színházművészeknek.«
Nem tudom, hogy Blaskó Péternek mi a felfogása a színházról, de eszerint a színház ne politizáljon (a politika úri huncutság, nem való az se színházba, se utcára, se egyetemre, se templomba, se sehova), ne foglalkozzon társadalmi kérdésekkel, ne akarjon provokálni, ne akarjon véleményt alkotni, ne akarjon elgondolkodtatni. A színház feladata eszerint tehát a munkában megfáradt dolgozók és parasztság szórakoztatása, könnyedebb kuplékkal, csárdásbetétekkel, balázspéterekkel. Esetleg a dolgozók és a parasztság hazafias elköteleződését erősítendő, egy-egy nemzeti érzelmű darab beleférhet még a repertoárba, de ott is nagyon fontos arra ügyelni, nehogy politikába, pláne úramisten kritikába csússzon át a színház. A színház szórakoztasson, altasson, mulattasson, nevettessen, de semmiképp se politizáljon.
Lehet persze ilyen felfogása egy színésznek, de akkor tényleg jól értjük, miért tesz fel butuska kérdést a burgtheateresek felé. Blaskó Pétertől keletre, nyugatra, északra, délre ugyanis politizálni szokott a színház, és a színházba járó közönség ezt el is várja. Ha tehát Bécsben tapsra vágyik, nyugodtan jörghaiderezzen, nyugodtan aggódjon az osztrák demokráciáért, nyugodtan szidja a nacionalizmust, nyugodtan tegyen kritikus megjegyzéseket a kormányra – a bécsi sajtó, értelmiség, művészvilág naponta teszi ugyanezt. Ott ugyanis sem a kritika, sem az önkritika nem a gyengeség jele, ahogy azt valamiért Magyarországon gondolni szokás. (De legyen kritikus Fiuméban, Zágrábban, Belgrádban, Kolozsvárott vagy Bukarestben is, ott is megtapsolnák ezért.)”