Mi alapozza meg egy-egy bor árverezhetőségét?

„Sokan azt hiszik, hogy borárveréseket csak gyűjtőknek rendeznek. Képzeletünkben ilyenkor többnyire múlt századi palackok jelennek meg, pincék mélyéről, hajók gyomrából elkerülő tételekkel. Tagadhatatlan, hogy a legizgalmasabb egy befalazott pinceág kincseiből rendezett árverés, ahol az árak nem becsülhetők előre.

Mi most mégis egy olyan árverésre hívjuk fel a borfogyasztók figyelmét, amely igencsak valós borokról szól.

Egyedi, csak az idei Tokaji Nagy Borárverésen kalapács alá kerülő tételekről. Ezeket a borokat az árverés napján, április 25-én délelőtt Sárospatakon bárki megkóstolhatja.

Miért érdemes megkóstolni az árverési borokat? Esősorban azért, mert ezek a tételek nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Csak a szerencsés licitáló élvezheti majd őket – és esetleg a kiválasztottak, akikkel megosztja kincseit.

Az évjáratok változása évről-évre szinte szeszélyesen alakítja az árverésre bocsátott borok körét. A múlt évben több nagyon komoly száraz bor került a listára, amit a zseniális egyensúlyt kínáló 2013-as évjárat alapozott meg. Az idei sor talán némiképp több meglepetést tartogat az édes borok terén. Késői szüretelésű bor, szamorodni és aszú is került a kiválasztottak közé. Élénk, lendületes tételek a tokaji talaj komplexitásával. A világviszonylatban ritkaság számba menő ásványosság ezeket a tételeket egyértelműen az édes bor kategória fölé emeli.

Az idei árverés száraz borai Hegyalja legmarkánsabb dűlőiből kerültek ki. Több mádi, Szent Tamás dűlőből származó tételre lehet majd licitálni. A borok termelői között olyan jól ismert nevek szerepelnek, mint a Disznókő Szőlőbirtok, Tokaj Hétszőlő, Béres Szőlőbirtok és Szepsy István. Mellettük évről-évre új nevek is feltűnnek az árverésre borokat beadó pincészetek között. Idén a Zsirai Pince, a Kvaszinger Pince és a Mádi Borház is debütál.

Mi alapozza meg egy-egy bor árverezhetőségét?

Logikusnak látszik, hogy minél öregebb egy bor, annál értékesebb. Ez azonban még a saját kategórián belül sem érvényes mindig, hiszen ha egy jó évjárat keveset hozott, értéke rövidesen felszökik, mert előtérbe kerül minden gyűjtő egyik fő szempontja: a ritkaság. Másrészt egy palack tokaji a múlt század közepéről eleve értékesebb, mint egy sherry, vagy portói. Az utóbbiakból ugyanis jóval többet palackoztak évről évre. Jogos kérdés: hogyan állapítják meg egy palack tartalmának korát. Mikroanalitika, radioaktivitás-mérés, vagy milyen más módszer teszi csalhatatlanná a kormeghatározást? Ezekhez is lehet folyamodni, de több más tényező is segít.

1. Az összehasonlítás jól ismert korú „leletekkel”. A tartalom színe, állaga, üledéke stb. jelentik a meghatározó adatokat.
2. A származást igazoló iratok sem ritkaságok (például fejedelmek ajándékozó levelei), és pontos utalást adhatnak a bor korára.
3. A tárolás körülményei is sokat elárulhatnak a bor születési évéről.
4. A palack sajátságai is segíthetnek, így típusa vagy az üvegfúvás sajátosságai is támpontot adhatnak a palackozás idejére.
5. Jellemző lehet az is, hogy milyen »társaságban« került először kereskedelmi (aukciós) forgalomba egy bor. Magányos ajánlattevő egyetlen palackja lehet igen érdekes, de óvatosságra intő is. Az árverezett boroknak átlagosan 60%-a bordói, 30%-a más francia bor, a maradék 10%-on osztoznak a sherry, portói, maderia és tokaji borok, de újabban nagy olasz vörösborok, német rizlingek, Trockenbeerenauslesék is. Más borok csak elvétve fordulnak elő aukciókon, könnyen lehet, hogy az azonosítási nehézségek is közrejátszanak ebben. Meddig lehet követelmény a bor élvezhetősége? Általában 25 évig garantálható a nagy borok esetében. De nem szabad elfelejteni, hogy vannak százévesnél idősebb, élvezhető borok! Némi betekintést nyerhetünk az árakból is: hatvan-hetvenezer forint értékű valutával már van esélyünk egy szép palack megszerzésére (Chateau Margaux, 1962, Grands Echezeaux 1960; portói Quinta de Noval, 1927) de több tízezer dollárért is kelt el már bor. E két határ között minden lehetséges. A filoxéravész előtti borok eszmei értéke és ára külön kategóriát képez. A különleges üvegméretek (magnum, jeroboam, mathusalem, stb.) önmagukban is érdekesek. Az ilyen típusú megtöltött palackok száma évjáratonként csekély, ezért értékük sokszorosa a hagyományos palackokénak. Az árakat befolyásolja a folyadékszint magassága (töltési nívó) a palack nyakában, a címke állapota, és különösen az, ha egy tételt ketten is meg akarnak szerezni!

Az árverésre kerülő tételek között különleges helyet foglalnak el a »nem mindennapi« űrtartalommal palackozott borok. Tény, hogy nagyobb mennyiség sokkal kiegyenlítettebben érik egy-egy üvegpalackban, így egyes gyűjtők kizárólag a normál (0,75 l) mértéktől eltérő palackokat keresi. Már akár egy magnum (1,5 l) palack esetén is érezhetjük az érésben megmutatkozó különbséget.

Hazai viszonyaink

Az utóbbi húsz évben lezajlott hazai borárverésekről túl sok pozitívumot sajnos nem tudunk elmondani. Rendeznek ugyan évről-évre borárveréseket, de ezek egy része jótékonysági árverés, másik része pedig jócskán hagy kívánnivalót. A jótékonysági árverések nem is igen sorolhatók a klasszikus borárverések közé, hiszen itt az elért árnak többnyire semmi köze nincs a kalapács alá kerülő tételek valódi értékéhez. A cél a jótékonykodáson van, és így is van ez jól.

A nagyobb problémát a szakmainak mondott árverések sokszor bosszantóan szakszerűtlen szervezése jelenti. Valójában nincsenek, vagy csak elvétve találhatók olyan tételek, amelyek valóban felkelthetik egy-egy gyűjtő érdeklődését. Az 1990-es évek előtti borok között jórészt csak egyéni érdeklődésen alapuló évjáratokra kihegyezett igényekkel lehet találkozni (pl. a családtagok születési éveinek összegyűjtése). Megbízhatóan tárolt és dokumentált magyar borokból kevés maradt, a tokaji borok nem nyomon követhető volta szintén problémás. Az 1990-es évek közepén egy olyan megbízható »lelet« került elő, amely valóban hiteles körülmények között került feltárásra, nevezetesen Villányban Gyimóthy Jákó borkereskedő egyik lefalazott pinceágának tartalma. Az innen előkerült 430 körüli palackot egyenként megvizsgálták és jegyzőkönyvezték. A borok között számos vörös- és édes tétel akkor kifejezetten jó állapotban volt. Ezt leszámítva igen ritka a nemzetközi mércével is jó állapotú, igazolható eredettel bíró árverezhető hazai tétel.

A sokáig használt »muzeális« megjelölés egyes palackokon valójában nem felelt meg semmilyen nemzetközi szabványnak vagy előírásnak. Önkényesen »ragasztották« egy-egy jobb tétel palackjaira ezt a megkülönböztető jelzőt. Évekig nem hozták forgalomba, majd hirtelen tűnt fel egyik másik borból nagyobb tétel.

Az 1990-es évektől már lehet beszélni hazai kínálatunkban is olyan borokról, melyek akár évtizedekre is eltehetők. Az 1990 és 1999 közötti időszak borai közül elsősorban a tokaji édes borokat ajánlatos eltenni, a száraz fehér és vörös kategóriából ilyen tételeket még nem tudunk felmutatni. Az 1999 és 2012. közötti időszakban már születtek szép számmal olyan tételek, melyek nagy valószínűséggel igen hosszú életűek lesznek. 1999, 2000, 2002, 2006, 2008 és 2009 biztosan ilyen évek, száraz és édes borok egyaránt szép formát mutatnak.

Tudni kell azonban azt is, hogy egyáltalán nem alkalmas bármelyik borvidék bora tezaurálásra. Nyilvánvaló, hogy van egyfajta keresleti igény is, de célszerű ezeket óvatosan kezelni. Az előrelátó borgyűjtő csak a kitűnő évjáratok borait vásárolja, ugyanis ezek fejlődése valamelyest előre megrajzolható. A borok karakterét vizsgálva egyértelmű, hogy csak olyan borokat célszerű ilyen szempontból hosszabb időre eltenni, amelyeknek kiegyensúlyozott savtartalma van, függetlenül a bor stílusától. Magyarán ez vonatkozik a száraz fehér, a vörös és az édes borokra is. Minél kiegyensúlyozottabb érési periódus állt a szőlő rendelkezésére, annál jobb lesz a termés. A nagyon meleg, forszírozott érést adó évjáratok (2003, 2007) borai vélhetően nem lesznek nagyon tartósak, mert a savszerkezet ezt nem támasztja alá. Különösen érdemes az évjáratokat alaposan tanulmányozni, mielőtt külföldi borok vásárlásába kezdenénk.

Terjedelmes bekezdést érdemelne a született és pénzarisztokrácia igencsak terjedő szokása, hogy tekintélyük stabilizálására/növelésére saját szőlőbirtokot tartanak fenn, saját termésű presztízsbort kínálnak. Jó tudni, hogy bortermelőként az 1300-as évek óta regisztrált Antinori család palotája Firenzében az Antinori tér 1. szám alatt található...

És még egy adalék a bor különleges szerepéhez, mely méltóságának kifejeződéséhez is csatolható. Nagyon sok termelő állítja elő szőlőjét anyagi haszon nélkül, gazdaságának más ágából fedezve a szőlészet deficitjét. Alto Adige-ben, Rheingauban, a Mosel borvidékén, a Duoro völgyében látni kőfalak által támogatott több méter magas teraszokat, ahol csak egyetlen, esetleg két szőlősor fér el. Mégis művelik az ilyen területeket és az onnan származó bort megkülönböztetett tisztelettel fogyasztják. Az ember és bor kapcsolatában itt is döntő szerepet kap az örök téma: a minőség.”