Internetes konzultáció: mi van a kérdések mögött?

„Egyáltalán nem arról van szó, hogy az internethez való hozzáférésről, a netsemlegességről, a globális és helyi szolgáltatókra vonatkozó feltételrendszer aszimmetriáiról, oktatásról és gyermekvédelemről ne lenne érdemes eszmecserét folytatni. (Azt azért tán nem feltétlenül volt bölcs dolog beígérni, hogy ha elég sokan választják a 17. kérdésnél az A) lehetőséget, akkor a magyar kormány nekilát elintézni, hogy minden jogvédett tartalom ingyen legyen letölthető.) Még csak arról sincs, hogy, mint a korábbi ilyen »konzultációk« esetén, kizárólag irányított álkérdésekre adható demagóg álválaszokból lehetne válogatni. De a feleletválasztós kérdőív mint műfaj teljesen alkalmatlan arra, hogy már a definícióknál tisztázásra szoruló, egymáshoz kapcsolódó és egymást befolyásoló döntési lehetőségek százait felvető ügyekben a kormányzati szándékok és a társadalmi vélemények kialakításának, egyeztetésének terepe legyen.

Nem megyek végig a listán, mert hosszú lenne és unalmas, de szinte mindegyikre igaz, hogy bizonytalan fogalmakon alapuló, vitathatóan keretezett problémákat kellene ugyancsak vitathatóan szelektált és megfogalmazott, gyakran hamis alternatívák alapján megoldani. A kérdéssort ennek ellenére érdemes átböngészni, mert képet kaphatunk belőle arról, hogyan látja az internetet, hazai gondjait és jövőjét a kormány internetkérdezés-ügyi főbiztossága, ami, hát, mégiscsak a kormány internetkérdezés-ügyi főbiztossága. (…)

Olyan sokszor leírtam, hogy már én unom, de a személyiségijog-védelem mai magyar rendszerével – értve ezalatt az összes vonatkozó jogszabályt és ezek alkalmazását – nem az a baj, hogy nem elég szigorú, hanem hogy egyelőre nem alkalmazkodott megfelelően a kommunikáció alaptulajdonságaiban bekövetkezett változásokhoz. Más szóval: az internethez. Egyes pontokon szükségtelenül korlátozza a szólásszabadságot, nem tud megfelelően különbséget tenni a senki által komolyan nem vett, tét nélküli szentségelés és az áldozat emberi méltóságát valóban megtipró közlések között, gátolja, hogy az internetes kultúra kapuőrei aktívabbak legyenek a helyzet javításában. Ezt a problémakört természetesen ugyanúgy lehetetlen lett volna értelmesen egyetlen kérdésbe és három-négy válaszlehetőségbe sűríteni, mint a többit, de legalább gondolatébresztőként fel kellett volna merülnie a szükséges reformnak.”