Az alapjövedelemről egészen máshonnan

„Ehhez a magyar viszonyok tekintetében azt tenném hozzá, hogy teljes önáltatás azt hinni, hogy bármilyen munkaerőpiaci vagy szociális programmal növelni lehet a munkanélküliség kultúrájában felnőtt és iskolázatlan felnőttek tényleges munkaerőpiaci részételét. Itt kizárólag a gyermekek új pályára állításától várhatunk megoldást, ennek pedig pontosan az kedvez, ha a gyermek és szülője képes a hosszabb távú gondolkodásra, mivel nem kell minden gondolatát és döntését nagyon rövid távú szükségleteknek alárendelnie. Megjegyzem, hogy mivel a családi pótlék minden gyermeknek jár, a munkaerőpiacra beilleszkedni képtelen népességben pontosan úgy működik, mint egy alapjövedelem, azzal az egy feltétellel, hogy minél több gyermeket kell a világra hozni, s ezeket iskolába kell küldeni. Az iskola képtelensége arra, hogy a hátrányokat korrigálja, azután társadalmilag újabb problémákat termel.

Ami a második problémát illeti, szemernyi kétségem sincs, hogy a jelen költségvetési helyzetben a feltétlen alapjövedelem bevezetése lehetetlen. Ehhez előbb alaposan át kell gondolni – egy társadalmi vitában –, majd át kell alakítani a költségvetést. Nem úszható meg az sem, hogy komoly szakértők sok komoly megvalósíthatósági tanulmányt készítsenek. A PM javaslatának részletei nincsenek kellően kidolgozva – ez olyan feladat, amelyet el kell majd végezni, miután megállapodtunk abban, mit is jelent pontosan az alapjövedelem. A javaslat konkrét számait ezért nem tekintem különösebben relevánsnak, ahogy azt sem, hogy a feltételezett bevételek mennyire megalapozottak. Ami engem illet, a PM javaslatából nem a számadatokat tartom érdekesnek, hanem azt, hogy komolyan veszi az alapjövedelmet mint politikai ajánlatot.

Ha egy társadalom nem engedheti meg magának az alapjövedelmet, még negatív jövedelemadó formájában sem, az ne vezesse be – ez olyannyira nyilvánvaló, hogy kár rajta felháborodni. Az AJ fő – filozófiailag, politikailag valóban érdekes – kérdése azonban nem ez.

Az alapjövedelem egy radikálisan új társadalmi szerződés-típus. Alapszintű biztonságot ígér mindenkinek, amivel egyben az egyenlőtlenség elfogadható szintjét is meghatározza: nem az a baj, ha egyesek sokat keresnek, az a baj, ha bárki olyan mélyre kerülhet, ahonnan képtelen már kikapaszkodni. A saját metaforám erre az, elviseli-e egy közösség, ha egy tagja a kerekek közé esik -- ki-ki megtalálhatja a maga metaforáját. Feltételezi azt is, hogy a társadalom tagjainak tudatában kell lenniük, mit kapnak és mit adnak, s hogy az alapjövedelem a társadalmi béke egyik pillére: az is jól jár vele, aki éppen nettó befizető, és a középosztály akkor is élvezi ennek az előnyeit, ha egyébként a járandóság nem jelent életmódbeli ugrást az életében. A társadalmi béke és szolidaritás, a bizalom és a kölcsönösség olyan elemei egy jól működő társadalomnak, amelyek Magyarországon fájó módon hiányoznak. »Fájó« – mondom, és így is értem, nem pusztán a gazdaság, de az egyén egészségét is kikezdi. Számszerűsítésre nem vállalkozhatom, de biztos vagyok benne, hogy bizalom és a biztonságérzet hiánya nagyobb mértékben veti vissza a magyar gazdaságot, mint a korrupció, s még rosszul is érezzük magunkat közben.”