Ilyen lenne az új KRESZ: most bárki elmondhatja a véleményét

2026. január 20. 19:36

Új világ köszönthet a rolleresekre és a gyalogosokra, a közutakon pedig kicsit magasabb sebességre kapcsolhatunk majd a tervek szerint.

2026. január 20. 19:36
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, intenzív szakmai előkészítést követően január 20-án tették közzé az új KRESZ-t, és immár biztosra vehető, hogy 2026. szeptember 1-jén hatályba is lép az.

A módosítások nem kizárólag az autósokat érintik: 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

a jogalkotók célja egy olyan korszerű szabályrendszer megalkotása, amely a közlekedés valamennyi résztvevőjére – gyalogosokra, kerékpárosokra, motorosokra és mikromobilitási eszközöket használókra – egyaránt reagál.

A jövőben a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet hivatalosan zebrának, a mezőgazdasági vontatót traktornak, a gépjárművek várakozását parkolásnak, a segédmotoros kerékpárt pedig robogónak nevezik az új KRESZ másfél év alatt összeállított tervezetében.

De nemcsak a korábban is használt fogalmak korszerű megnevezését vezethetik be hamarosan Magyarországon, 

az összes közúti közlekedési módot is külön fejezetekben tárgyalják újra a tervezet szerint, 

amelyet keddtől bárki véleményezhet az erre a célra létrehozott felületen, amely nem a közlekedési minisztérium, hanem a lazarjanos.hu oldalon jelent meg. 

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy az elmúlt másfél évben szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel együtt készítették el az új KRESZ-t. A munkában 70 szervezet és 100 szakértő vett részt, és több mint 1500 javaslatot dolgoztak fel.

A cikkben hangsúlyozták, hogy a rolleresekre, a kerékpárosokra, illetve az autósokra és a motorosokra is újszerű közlekedési szabályok várnak ettől az évtől. 

A változások célja, hogy az új jogszabály közérthetőbb legyen az 1975 óta csak néhány ponton módosított elődjénél, illetve illeszkedjen az utóbbi évtizedekben lezajlott közlekedési változásokhoz, 

egyebek mellett az új járműkategóriák, például a mikromobilitási eszközök, főként az elektromos rollerek megjelenéséhez – indokolta a szaktárca ezt a lépést. 

Így szorítanák vissza a gyalogosok mobilozását

Mint ismertették, a gyalogosokra vonatkozó szabályok legfontosabb újdonsága, hogy 

úttesten és vasúti pályán tilos lenne mobiltelefont használniuk, illetve más olyan tevékenységet sem folytathatnának, amely elvonja a figyelmüket. 

Erre a szigorításra azért lehet szükség, mert rengeteg olyan baleset történt az utóbbi években, amelyben valaki azért sérült vagy halt meg gyalogosként, mert fülhallgatóval hallgatott zenét, illetve a telefonja kijelzőjére meredt, és így lépett autó vagy vonat elé. 

Ezek a szabályok vonatkoznának a rolleresekre

Mivel az utóbbi években jócskán megsokasodtak a magyar utakon a kisebb-nagyobb elektromos rollerek és egyéb mikromobilitási eszközök, így ezekre is kitértek a KRESZ tervezetében. Az elképzelés szerint a nagyjából kis- és nagyteljesítményű változatokat is megkülönböztetnének a rollerekből.

Az előbbi kategóriába tartoznának a legfeljebb 25 km/óra sebességre képes változatok. Ezeket is csak bukósisakban lehetne használni, 12 évnél fiatalabbak egyáltalán nem közlekedhetnének velük, járdán maximum 10 km/órával haladhatnának, máshol pedig 20 km/órára korlátoznák a legnagyobb sebességüket, ha az út kezelője nem rendelkezik másként.

Továbbá a kisebb rollerekkel tilos lenne utast szállítani, vezetőik nem fogyaszthatnának alkoholt, két- vagy több oszlopban pedig csak lakó-pihenő övezetben vagy a most bevezetésre szánt kerékpáros övezetben haladhatnának.

Meglehet, hogy a nagy teljesítményű motoros rollerek száma ugyan töredéke a rollermegosztó szolgáltatók kínálatából is ismert, kis teljesítményű változatokénak, de ezekre is részletes szabályok vonatkozhatnak a jövőben. Olyan rollerek tartoznának ebbe a kategóriába, amelyeket több mint 1 kilowattos motorral szereltek fel, és 25 km/óránál gyorsabban képesek haladni. 

Mint kiderült, az erős és gyors rollerekre az eddigi segédmotoros kategória szabályai vonatkoznának. 

Így csak 14 évnél idősebbek vezethetnék őket, ha van megfelelő jogosítványuk, ezekre is kötelező lenne a motoros-bukósisak. 

Továbbá utast a nagyobb rollerekkel sem lehetne szállítani, legnagyobb megengedett sebességüket pedig 45 km/órára korlátoznák.

140-nel is lehetne repeszteni az autópályákon

Az összeállításban emlékeztettek, hogy az utóbbi évben sokszor esett szó arról, hogy az útkezelők döntése alapján, egyes szakaszokon 130 helyett akár 140 km/órára is felemelhetnék az autópályákon az autókra, motorokra és kisteherautókra érvényes sebességhatárt. 

Ez a jelenlegi tervezetben is szerepel csakúgy, mint az, hogy az autóutakon egyes szakaszokon 110 helyett akár 120 km/órával is közlekedhetne a legtöbb autó, motor és kisebb teherautó.

A sebességhatárokat érintő fontos változás az is, hogy egyéb járművel vagy járműszerelvénnyel autópályán, autóúton és lakott területen kívül is 90 km/órával lehetne menni, vagyis megszűnne a 70-80-nal való vontatás korszaka, vagy az, hogy a járművek vezetői inkább a gyorshajtást választják. 

Ez az előírás a nagyobb teherautókra és buszokra is vonatkozna, azok is mehetnének akár 90-nel a mostani 80 helyett. Szintén a sebességhatárokat érintő változás, hogy az erre alkalmas traktorok lakott területen kívül akár 60-nal is mehetnek majd, ha elfogadják az új KRESZ tervezetét – sorolták.

Új módszerekkel a jogosítványszerzéséért

Bár a jogosítványszerzés szabályainak zömét nem a KRESZ-ben találjuk, az új változatban írnak a szimulátoros képzés bevezetéséről. 

Ezt az akkreditált eszközt a kötelező 29 gyakorlati órából 6-ban alkalmazhatnák.

A szimulátor a nehéz vagy veszélyes közlekedési helyzetek, illetve manőverek kockázatmentes gyakorlására lehet jó.

Sőt, igazi újdonság, hogy a tervek szerint bevezetik a családtagi vezetés lehetőségét is. Ez azt jelentené, hogy a tanulóvezetők az elméleti vizsga, valamint 20 vagy 29 gyakorlati óra után a 10 éve jogosítvánnyal rendelkező családtagjuk felügyeletével is gyakorolhatnák az autóvezetést, kivéve autóúton és autópályán.

Nem építenek adatbázist

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője kifogásolta, hogy aki véleményezni kívánja au új KRESZ tervezetét, annak meg kell adnia a nevét és email címét Lázár János honlapján. Vitézy posztjában azt írta, hogy „jó eséllyel, ha bárki küld is véleményt, azzal feliratkozik Lázár vagy a Fidesz adatbázisába”.

Ezzel kapcsolatban a Telex kérdést tett fel az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztályának, amely azt a választ küldte a lapnak, hogy „senki, semmilyen adatbázist nem épít az új KRESZ-re beérkező véleményekből és javaslatokból”, a hozzászólások közvetlenül a Közlekedéstudományi Intézethez (KTI) kerülnek.

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iphone-13
2026. január 21. 08:49
AZ ÖSSZES E ROLLERT BE KELL TILTANI! EZEK NEM JÁRMŰVEK CSAK JÁTÉKOK ÉS NAGYON VESZÉLYESEK MINDENKIRE!
Válasz erre
2
1
Majdmegmondom
2026. január 21. 05:05
Mindenki úgy mondja a magáét, mintha számítana! Ezektől sem lesz jobb az új kresz. Más lesz, máshogy szar...
Válasz erre
1
1
Nagyhuba1
2026. január 21. 04:57
Egyszerúsitett "rendszám+ megoldás kellene mert a sok szabálytalanul közlekedő biciklis pl. szabálytalan útlevágás,egymás melletti biciklizés,kresz be nem tartása nem számonkérhető mivel nincs semmilyen lehetőség a kerékpáros azonosítására és ezzel ők nagyon is visszaélnek.
Válasz erre
1
0
harald
2026. január 20. 23:00
Takarodjanak le a járdáról a rollerek és a bringák !!!
Válasz erre
7
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!