Ez a nagyon kemény szociológiai tény, az individualitás versus közösség-centrikusság alapvetően belesodorja a hajdan innovatív népfőiskolákat (bentlakás, közösen kialakítandó ismeretkeresés, rövid idejű gyors tudásátadás, közösségfejlesztés), hogy új utakat keressenek. A Magyar Népfőiskolai Társaságnál egy ilyen megfejelésnek tűnik a civil ellenállás támogatása. Legalábbis a kishantosi történetben mindenképp, mert nyilván egy számítógépes felnőttképzési tanfolyam politikailag semleges. A Kishantos kapcsán szervezett népfőiskolai rendezvény két dologból lett kikeverve. Egy hagyományos ízből, melyben okosodni kívántak a jelen lévők a biokertészet nyugati technológiájáról és értékesítési mechanizmusairól, jövőjéről.
Ugyanakkor egy másik vonás is ott van, az aktív civil kontroll. Már a témaválasztás sem lehetett véletlen. Kulturális szervezet ez? Vagy épp ők is politikai civilek? S ha az utóbbi, akkor mi van? Más népfőiskolák szintén erősen ideologisztikusak, mert például felekezetekhez, egyházakhoz kötődnek, hogy a lakiteleki politikai kötődéséről már ne is beszéljünk. Szerepkeresésük Magyarországon már-már reménytelennek látszik, noha nemigen tesszük fel a kérdést, hogy azok a remek célok, melyeket szolgálni szeretnének (vitakultúra, önművelés, demokrácia stb.) miért nem teszik őket népszerűbbé.
Az eredeti szabad szellemet biztosító és a felnőttoktatás tudáskészletét használó eszköztár már mintha nem volna elegendő. A közös beszélgetések, ismeretterjesztő előadások és tanítások, sokszor csak konferenciák ma már az erősen mediatizált világban kevésnek tűnnek. Az emberek nem mozdulnak ki otthonról csak úgy a tanulás kedvéért, minden papír megszerzésének lehetősége nélkül. Nem kívánnak általánosan művelt állampolgárrá válni, minden perchez konkrét hasznot vagy élményt követelünk. Talán ha még tovább fejlesztenék a felnőttoktatás módszereit, konkrét célmegjelöléssel tréningszerű vagy konfliktuskezelő mediációs oktatásig, nem tudom.