Szomorú vasárnap

„Kedves Mosolygós Lány! Minket se kérdeztek meg. Egyébként annyi közünk van keresztyéneknek a vasárnapi üzletbezárásokhoz, mint a horgászoknak az árvízhez. (...)

Amúgy hidd el, ha minket kérdeznek, és bíznak meg a rendezéssel, akkor nem ez a gazdasági, hatalmi és politikai érdekkör mentén kialakult versenyeredményt hozzuk. Semmi nem lenne nyitva. Talán kórház, és ügyeletes orvos, patika és a minimális közlekedés. Még a gyárakat és üzemeket is bezárnánk. Csak a minimális karbantartás mehetne. (mert ugye 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás) Fújna ránk a kormány, az ellenzék és mindenki, akinek valamilyen érdekeltsége van.

Nem vagyunk túl sokan keresztyének. Lehet, hogy vásároltunk is vasárnap, esetleg mezőgazdasági vidéken még be is takarítottunk a vihar elől a szép időben. De lehet szigorúbban vettük és nem vásároltunk és nem dolgoztunk és még másokat sem dolgoztattunk. Vagy törekedtünk erre. Nem tudom. De az biztos, hogy megemlékeztünk, megszenteltük a napot és elmentünk a templomba, vagy éppen ahol voltunk imádsággá tettük a napot. Igyekeztünk pihenni. Jól érezni a testvéreinket és magunkat.

Tudod, mikor a kommunizmus virult és volt kommunista szombat, és még vasárnap is dolgozni kellett, akkor volt lelkipásztor, aki kiment dolgozni a hívekkel a földre. Az ebédidőben tartott istentiszteletet. Mert kommunisták, és ma kapitalisták ide vagy oda, Krisztus feltámadásának napja mégis csak különleges.”