Joggal tehető fel a kérdés, érdemes-e, lehet-e egy korábbi társadalom jellegzetes épületeit eredményesen működtetni az új, megváltozott körülmények között. Ha a válasz igen, akkor érdemes költeni a kastélyokra.
„A kommunizmus évtizedeiben talpáról a feje tetejére állított társadalom vezető rétegének eltűnésével, eltüntetésével feleslegessé váltak az eredetileg lakó- és reprezentációs céllal készült kastélyok és kúriák is. A jellemző állami hasznosítási formák – jó esetben iskolákat, szociális otthonokat, rosszabb esetben terménytárolókat működtettek az épületekben – értelemszerű következménye volt a jelentős állagromlás. A rendszerváltozást követően aztán nagyon sok épület teljesen kikerült a hasznosításból, és üresen áll. Két és fél évtized pedig éppen elég ahhoz, hogy a romlást már ne lehessen vagy ne legyen érdemes visszafordítani.
Sok épületben próbálkoznak ilyen-olyan ötletekkel, jellemzően valamiféle vendéglátással. Azokon a helyeken, ahol volt tőkeerős befektető, a helyreállított kastélyokban, megfelelő marketing mellett szállodák működnek. Ahol azonban az új tulajdonos nem tudott rá költeni, az épületek hajdani színvonalához képest méltatlan körülményeket találni.
Joggal tehető fel a kérdés, érdemes-e, lehet-e egy korábbi társadalom jellegzetes épületeit eredményesen működtetni az új, megváltozott körülmények között. Ha a válasz igen, akkor érdemes költeni a kastélyokra. Ha nem, akkor legfeljebb kegyeletből tudjuk őket átmenteni az utókor számára, mint egy letűnt kor építészeti emlékeit.”