Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Saját újságíróképzés, saját hírcsatorna, saját bloggerek. Pénz van rá, közönség nincs. Pedig az a közönség pénze.
„Különféle adminisztrációs módszerekkel háttérbe szorítanák, vagy akár meg is szüntetnék a jelenlegi kommunikációs szakokat, és az egyébként rendkívül népszerű kommunikációs képzést – amit nem megszüntetni, hanem fejleszteni kellene – többé-kevésbé átterelnék a már nevében is ámulatba ejtő Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Ott képeznék – gondolják ők – a hű kommunikátorokat, szerkesztőket, újságírókat ésatöbbi. És akkor ez így rendben is lesz. Mintha legalábbis 2015-ben, ebben a végtelenül diverzifikált, részben alulról építkező, részben netes-blogos-közösségi médiás világban valódi megoldást jelentene akár az ő szemszögükből az, hogy beszűkítik és irányba teszik az újságíróképzés csatornáit. Mintha azzal, hogy házilag képeznek embereket, ezt a poszt-poszt-posztmodern médiateret le lehetne uralni. Azt már meg sem kérdezem, hogy – ha egyébként már önköltséges képzésről lenne szó – mi köze van az államnak ahhoz, hogy a polgárai hol költik el a pénzüket, s, hogy kinek jó az, ha az egyetemek komoly bevételektől esnek el.
Mindeközben hírtévévé alakítják a nemzeti főadót, az m1-et, amivel gyakorlatilag teljes sebességgel jéghegynek vezetik a közmédiának ezt az egyébként lassú és kopottas gőzhajóját. Az amúgy is alig nézett csatornát minden ésszerű számítás szerint egy nagyjából egy százalék körüli, teljesen érdektelen, marginális csatornácskává züllesztik le, miközben az úgy-ahogy még működőképes szórakoztató tartalmakat úgy nyakazzák le, hogy azokat áttolják a tévénézői/nézési szokások szerint eleve kevéssé szem előtt lévő Duna Televízióra. Briliáns!”