A nemzeti öncsonkolás szobra és tere

A NEMZETI ÖNCSONKOLÁS SZOBRA ÉS TERE
avagy miért nevezzék át az új Kossuth teret inkább Trianon térré

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tényleg oda került és ünnepélyesen átadták a Trianon utáni nemzeti levertség 1927-es szobrát, ami 49-ben még a kommunista rezsim szemében is túl pesszimistának minősült, ezért eltávolították. Pedig akkor félhivatalos politikai irányvonal volt a háborúval kapcsolatos nemzeti bűntudat propagandája és még ehhez képest is túl gáz volt ez a szoborcsoport.
Azt meg külön nehéz elhinni, hogy tényleg senkinek nem tűnt fel máig, nemhogy a döntéshozók közt, de még a sajtóban itt-ott megjelenő, esztétikailag maszatoló kritikákban sem, hogy ezek a figurák - akik az ország vezetői volnának - mind leszegett, lesunyt fejjel, meghajolt testtel, a szobrokon csak szolgáknál jellemző testtartással ácsingóznak ott, vert hadként.

Mutassanak már egy olyan országot, aki ilyen nyilvánvalóan ostobán és látványosan alázza magát saját főterén, saját országháza előtt és saját költségvetéséből! Bárhonnan azonnal eldózerolnának egy ilyen negatív üzenetű szobrot, nemhogy a parlament elől, de gyakorlatilag bármilyen frekventált helyről. Rodin híres szoborcsoportja, a behódoló Calais-i polgárok ehhez képest diadalmenetet ábrázol!

Hát senki soha nem nézte meg rendesen ezt a szoborcsoportot, mielőtt visszaállították a Kossuth térre? Vagy mai erkölcsi és kulturális szintünkön már nem vagyunk képesek dekódolni ilyen nyilvánvaló üzeneteket sem? Ennyire győzött a turáni marketing pesszimizmusa, ennyire természetes közegünkké vált ez a trianoni magyar ugar, ennyire otthonunk és lételemünk lett a provincialitás parlagiasságának mocsárvilága, hogy már észre se vesszük és képtelenek vagyunk kívülről látni magunkat, ahogyan bármilyen európai vendég látja ugyanezt?

Nagyon távol vagyok attól, hogy nacionalista lennék, de azért mindennek van határa, az ország öncélú és programszerű megaláztatásának is. Azért csak lehetne valamilyen egészséges középutat találni az ordas sovinizmus és önmagunk leköpése között,  mert ezek a lógó orrú lúzerséget szoborrá merevítő nemzetvezetők már a beteges kategóriába tartoznak.

Dehogy csak a most ünnepélyesen átadott szánalmas szoborcsoportról van szó: az egész Kossuth téri átalakítás olyan mintha valamilyen monumentális öncsonkítás folyna itt. A sorozat előző részében a nemzeti öngyilkosság szobrát sikerült rehabilitálni Tisza figurája kapcsán, amihez ezúton gratulálok. Mondjuk az legalább szoborként értékelhető mű és üzenetében sem ilyen nyilvánvalóan méltatlan, míg a most átadott szoborcsoport esztétikailag és közéleti üzenetét tekintve egyaránt selejt - gyakorlatilag minden hozzáértő szerint.

Aztán ott van az a középen a földből előtörő nyomorult interkontinentális rakéta, amire felhúzzák a nemzeti zászlót és katonai díszőrség áll mellette. Hogy mi ezzel a gond? Több szempontból is súlyos kérdéseket vet fel a civil hatalmat megtestesítő Parlament előtti tér militarizálása, pláne egy olyan országban, melynek hadereje még az egyébként szívesen dicsekvő miniszterelnök minapi évértékelése szerint sem tényező. Egy olyan rakétánk sincs, amilyen ez a zászlótartó, akkor meg minek ez az eltúlzottságában különösen szánalmas katonai felhajtás? Túl azon, hogy a Parlament a civil és nem a katonai hatalom jelképe - legalábbis reméljük, hogy még sokáig az is marad, ha nem akarjuk eljátszani az ukrán és a kárpátaljai forgatókönyvet. (Ne akarjuk!)

Ezzel kapcsolatban legyen szabad megosztani egy létfontosságú alapelvet: ha számít nekünk a béke megőrzése, erre van egy príma pragmatikus módszer: minden ország lakosainak csak arról kell gondoskodni, hogy semlegesítsék azokat az elemeket (különösen pártvezetőket), akik valamilyen háborús propagandába kezdenének és mobilizálni szeretnék az ország lakosait bármilyen ideológiával. Ideális megoldás, ha őket delegáljuk a harcba és egymással vívnak meg valamilyen cirkuszban ezek a bátor vitézek, miközben a nép biztatja saját bajvívóit és a meccs végén barátilag gratulál a győzteseknek, majd mindenki hazamegy békével. Ezzel az egyszerű módszerrel évszázadokra garantálhatjuk a békét Európában és ezt sajnos nem viccből mondom, mert egyre aktuálisabbá válik. Nehogy megint fordítva legyen mint már túl sokszor a történelemben, hogy megint azok néznék végig a háborút, akik beküldik a népeket az arénába, hogy halomra gyilkoljuk egymást. Pont fordítva kell csinálni. Ennyi.

Visszatérve a Kossuth térre: látta már valaki a placcot pl. esőben? Na, olyan sötét lesz a kövezet, hogy majdnem fekete. Hangulatában így a tér (a sok fa kivágása után) leginkább egy mauzóleumra emlékeztet. A nemzet mauzóleumára, amit különösen felerősít az a (sajnos mai posztmodern trendekbe némileg illeszkedő) építészeti koncepció, mely egy lepusztult nagy tér fáraói monumentalitásában látja és láttatja a tér lényegét. Sajnos ebbe illeszkednek a némileg közvécé lejáróra is emlékeztető 56-os „monumentum” és a tér jobboldalán kialakított lejárók korlátai, illetve egész megjelenésük, ahogy a vizes felületek (vizes lépcsők) is, melyeket vélhetően a tér hatékonyabb rendőri kontrollja miatt is úgy alakítottak ki, ahogy.

Jelen formájában logikusabb lenne, hogy a Kossuth teret átnevezzék TRIANON TÉRRÉ.

Nem kizárt, hogy mindez reálisan tükrözi az ország mai állapotát, vagyis a „nemzet főtere” nem véletlenül ennyire beteg állatorvosi ló, de attól még nehéz napirendre térni felette, és talán nem ártana valahol elkezdeni azt, hogy másként fogalmazzuk meg magunkat, az országot. Hogy annyi évtized után ne a trianoni öncsonkítás „hagyományának” folytatása legyen végre irányadó. Persze, ahhoz tudni kéne, hogy mi ennek az alternatívája és kellő határozottsággal el is kellene kezdeni megvalósítani. Érdemes lenne például az ország identitásának és főterének újragondolásában közép-európaiságunk értékeit irányadónak tekinteni. Azzal eddig is többre mentünk, ezután is többre mennénk, mint ezzel a gagyin virtuskodó búsmagyar öncsonkítással.

Mennyivel vállalhatóbb és európaibb nagyvonalúság lett volna például rendelni egy mai szobrot az 1335-ös visegrádi egyezményről mint az Európai Unió első történelmi precedenséről. Az például egy egészséges közép-európai öntudat szobra lehetne... már ha komolyan tudnánk venni végre ezt az országot és azt, hogy mit is keresünk itt. Aminek kábé a karikatúrája az, amit most a „nemzet főtere” mutat. Igénytelen, pitiáner múltba révedés, ráadásul egy nyilvánvalóan kudarcos trianoni zombi-múlt feltámasztásával.

Az Európai Unió visegrádi modelljét megjelenítő szoborcsoportot nyilván a lengyel, cseh és szlovák államfőkkel, netán az Európai Bizottság elnökével együtt lehetne átadni, amivel egészen máshogyan és máshova pozicionálná magát az ország. Oda, ahol mindig is volt és ahol ma is lenne a helye.