„Na, kérem, akkor: Nagy-Britanniában nincs sem alkotmány, sem alkotmánybíróság. Svédországban nincs alkotmánybíróság, a legvégső fórum a 16 fős Legfelsőbb Bíróság, aminek tagjait a kormány nevezi ki. A franciáknál az Alkotmány Tanácsában ott ülnek a volt köztársasági elnökök, valamint kilenc másik tag, akikből hármat a hivatalban lévő elnök, hármat a képviselőház elnöke, hármat pedig a szenátus elnöke nevez ki, kilenc évre, újraválaszthatatlanul. Közülük háromévente cserélődik három tag. Az Alkotmányos Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezi ki. 2008 óta a kinevezéseket jóváhagyja a parlament. Jogkörei jóval kevesebbek, mint a magyar alkotmánybíróságénak; ami egyébként a világ legtöbb alkotmánybíróságáról elmondható, tekintve, hogy a német mintára megalkotott magyar alkotmánybíróságnak még az Orbán-féle ráncfelvarrás-jogkörszűkítés után is sokkal szélesebb jogköre van, mint a világon létező legtöbb testvértestületének.
Úgy látszik, TASZ-ék nem tudnak elszakadni saját értelmezésüktől, miszerint a politikát minél jobban korlátoznia kell a jognak, abba meg a nép ne szólhasson bele. Kim Lane Sheppele is felvilágosított minket nemrégiben, a magyarik annyira buták, hogy nem szabad nekik választott képviselők útján gyakorolni a hatalmat, hanem egy gondoskodó, haladó-tudatú, atyáskodó alkotmánybíróságnak kell nekik utat mutatni, irányt szabni, és ezért problémás az AB összetétele. Jogvédőink tulajdonképpen ezt az álláspontot képviselik, ám ennek nem sok köze van a demokráciához, ezt simán jogászdiktatúrának nevezik, amiben – ezek szerint – szívesen élnének, amennyiben ők gyakorolják a kizárólagos hatalmat.
Lehet ezt demokráciának nevezni, ahogy Észak-Korea is mintademokráciának tartja magát…”