„James Kalb a Crisis Magazin-ban megjelent cikkében arról ír, miért tévesek szerinte a katolikus egyházat ért vádak az előítéletességgel és a negatív megkülönböztetéssel kapcsolatban. Kalb szerint az egyház nem a teljes uniformitást támogatja. Épp ellenkezőleg: nem veszi figyelembe a pozícióinkat, ellenben az alapvető emberi méltóságunkra alapoz.
A szó eredeti értelmében a bigottság valamilyen intoleranciára, előítéletességre utal, de politikai vagy vallási szempontok alapján. Ma már legalább annyira jelenti a nem vagy a faj, esetleg a szexuális orientáltság szerinti megkülönböztetést, mint a korábbi utalásokat. A legtöbben egyetértenek abban, hogy ez a hozzáállás nincs tárt karokkal fogadva, sőt, aki csak felszólal, mind arról beszél, hogyan lehetne kiirtani ezt a fajta gondolkodásmódot. Az iskolák és más tanintézmények is programjukká tették és teszik minden nappal, hogy az új generációk már ne találkozzanak az ilyen jellegű megbélyegzéssel. Az előítéletesség olyan kérdéskör, amihez a mindennapi ember is hozzá tud szólni, felhívva a figyelmet a romboló hatására. Mára eljutottak a modern társadalmaink odáig, hogy minden megkülönböztetés az egyén képességeitől, iskolázottságától kellene, hogy függjön, és nem attól, hogy afrikai vagy ázsiai származású-e.
Egy érdekes példa a szerző szerint a Gonzaga Egyetem. A jezsuita intézmény nem volt hajlandó elismerni a Knights of Colombus nevű szervezetet és az ő tevékenységüket, csak azért, mert tagságuk csak katolikus férfiakból állt. A hipokrita hozzáállást felismerve később módosítottak álláspontjukon, de a példa kitűnően szemlélteti: a ló túloldalára is eshetünk, ha túl erőszakosan próbálkozunk. Fontos azt látni, hogy a »szent harc« a megkülönböztetések, megbélyegzések ellen hatalmas ellentmondás a saját kultúráinkkal és szokásainkkal szemben. Hogyan hirdethetjük, hogy nem számít az ember bőrszíne, ha munkaadóként csak olyan munkavállalókkal vagyunk hajlandók dolgozni, akik, tegyük fel, gazdag háttérből érkeztek? Korunk, társadalmaink azt mondják, töröljük el az ilyen jellegű stigmákat, de támogassuk a saját kedvünkre szabott megkülönböztetéseket? Nem mellesleg, amikor a pozitív diszkrimináció égisze alatt feltartott kézzel az égre nézve támogatjuk a nehéz sorsú, afrikai származású fiatalokat, az vajon nem megkülönböztetés? Nem bélyegezte-e meg a pozitív diszkrimináció szellemi atyja ezzel a kisebbségben élőket legalább annyira, mint ha büntette volna őket?”
