Minél beljebb (és kijjebb) hatol a tudomány az anyagba, annál határozottabban látszik, hogy a dolgok legmélyén nem az anyag, hanem a létezés törvényei vannak.
Jeles, sikeres biológus mondja: természettudós vagyok, tehát ateista. És ez a „tehát” mellbe üt. Mindenkinek szabadságában áll elfogadni vagy nem elfogadni Isten létezését – de ez a „tehát”, ez itt nagyon nincs a helyén. A 21. században már többet tudunk arról, amit nem tudunk, bátrabbak vagyunk tudásunk határainak felismerésében.
Először a felvilágosodás tudományos sikerei nyomán, aztán a 19 század második felében sokan hitték, hogy a robbanásszerűen fejlődő természettudomány hamarosan földig rombolja az Isten-hitet. Mára úgy tűnik, hogy az anyagelvű világértelmezés (materializmus) semmivel sem meggyőzőbb, mint háromszáz éve volt. Egyre inkább kamaszos, makacs felületességnek tűnik az az álláspont, hogy az anyag teremti a maga törvényeit. Sokkal több jel utal arra, hogy a törvény teremti az anyagot.
A felismerés egyik kulcsa a léptékváltás a tudományban: a nagyon nagy és nagyon kicsi méretek értelmezésének képessége. Amit akár korszakváltásnak is tekinthetünk.
Volt már ilyen kor. Az emberiség a kezdetektől a 15. századig nagyjából az egy milliméter és a száz kilométer közötti méreteket volt képes értelmezni, e léptékek között élte az életét. Kolumbusz és Magellán, majd az utánuk jövő hajósok a léptékek felső határát két nagyságrenddel, tízezer kilométerre tágították. Száz évvel később Galilei értelmezni kezdte a Naprendszeren belüli csillagászati távolságokat, ugyanekkor Hollandiában elkészült az első mikroszkóp, kaput nyitva a szabad szemmel láthatatlan méretek addig ismeretlen világa felé.
A modern csillagászat és atomfizika újabb léptékváltásra kényszeríti az emberi elmét: korábban elképzelhetetlenül kicsi és elképzelhetetlenül nagy távolságokat vagyunk képesek felfogni, és az ott zajló folyamatokat megismerni. Az eredmény sokak számára meglepő: minél beljebb (és kijjebb) hatol a tudomány az anyagba, annál határozottabban látszik, hogy a dolgok legmélyén nem az anyag, hanem a létezés törvényei vannak, és az anyag valójában nem más, mint ezeknek a törvényeknek a kifejeződése, manifesztációja.
Egyre inkább úgy látszik, hogy a létezésben a primátus nem az anyagot, hanem a (természeti) törvényeket illeti.
És most idézzük fel János evangéliumának első sorait:
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.”
Egyre kevésbé tűnik úgy, hogy a modern természettudomány és ezek a szavak ellentétben állnának egymással. Az a bizonyos „tehát” egyre kevésbé állja meg a helyét.
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
A kormányfő közösségi oldalán megosztott képpel jelentkezett az üdvözült lelkek emléknapján.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Tudomány és vallás, tények és elméletek, lyukak és Isten, hitek és bizonyosságok. A fókuszcsoportos Nagy Ádám szétszedi Tudóslányt, mi nekiesünk Nagy Ádám mondásainak. Szilvay Gergely írása.
Szerinte fogadja el az eredményt, és menjen golfozni, ha Harris nyer.
A donyecki bányász, Alekszej Sztahanov Sztálin halála után már nem volt fontos. .
