A kilencedik…

„A közoktatás expanziója – azaz kiszélesedése a benne részesedők mértékét és életkorát tekintve –régi követelése a pedagógiai progressziónak, az európai felzárkózás komoly híveinek. Ők voltak azok, akik tiltakoztak a tankötelezettség határának leszállítása, a szakiskolai tanterveknek a tanoncoktatás múltbeli képét idéző drasztikus „lebutítása”, az érettségihez jutók és a felsőoktatásba belépők számának leszorítása ellen. Ők voltak, akik a »munkaalap« mellett (avagy előtt) a „tudásalapot” hangsúlyozták. Írásaikban, nyilatkozataikban, utcai hangosbeszélőkön. S most ők kiáltanak »megálljt« a 9. évfolyamnak?

Gyorsan kiderült, hogy alighanem blöff volt az egész javaslat, a számtalan kapkodó rögtönzés egyike. Bár ezekből a rögtönzésekből mégis mennyi megvalósult! Az aggodalom tehát nem múlt el!

Az expanziótól félne a szakma? Ez ellentmondana minden eddigi állásfoglalásának. A szakma tudja, hogy átalakításra van szükség. Először is el kell takarítani azt a bomló kolosszustetemet, amely rátelepült az iskolák, óvodák, kollégiumok világára – bürokratikus irányítással, fenyegető felügyelettel, buta tantervekkel és tankönyvekkel, akadozó finanszírozással, gyanús beszállítókkal, elszakított társadalmi kapcsolatokkal, ájtatos szegregációval, diszfunkciós képzésekkel, tapintatlan beavatkozásokkal stb.”