Koszovóból jöttem

„Hogy hogy lehet üres zsebbel felkerekedni és fejjel a schengeni falnak menni? Úgy, ha csak két választásod van: a mindent felemésztő nyomorba lassan belefulladni és végignézni, ahogy a gyerekeid is alámerülnek, vagy fogni magad és vesztenivaló híján megprobálni, hátha valahol hagyják, hogy kemény munkával gondoskodj azokról, akiket annyira szeretsz.

Koszovó, a hazád, csak papíron létezik, szinte semmit nem nyújt polgárainak. Munka nincs, az orvost nem tudod megfizetni, a gyerekek iskolai könyveit se tudod megvenni. Arra sincs pénzed, hogy lefizess valakit, ha bármi ügyes-bajos dolgod akad. A hazád düledezik, az utak katasztrofálisak, a rendőrök pénzéhesek és nem védenek meg, ha téged vagy a családodat valaki bántani akarja. Igazsága annak van, aki erős és gazdag. Boldog voltál, amikor elnyertétek a függetlenseget és dacosan reménykedtél, hogy itt, szüleid földjen fogsz te is megöregedni. Most már csak annyit szeretnél, hogy a gyerekeidet többet ne lásd éhezni. (…)

Nem akarsz csempész lenni, nem akarsz bűnöző lenni, nem akarsz se alkoholista, se öngyilkos lenni. Családapa akarsz lenni. Dolgozó ember akarsz lenni. Tudod, hogy ha elindulsz Európába, veszélybe kerülhettek, kiszolgáltottak lesztek, becsukhatnak és bajotok is eshet. Tudod, hogy visszaküldhetnek, tudod, még egyszer nem kapsz kölcsön a rokonoktól, legfeljebb egy dobásod van. De ránéztél a földön mászó legkisebb gyerekedre, aki még nem tudja, mi az a nyomor. Úgy döntöttél, ha rajtad múlik, ne is tudja meg. Elindultok.”