„Nézem a képet, s látom a földön fekvő francia rendőrt, amint megsebesülten a pár másodperce kapott lövéstől, most felemeli a fejét és utolsó erejével két kezét feltárja. Álarcos merénylőjére néz. Mint egy bárány! Könyörög. Az életéért. Nem fontolgat semmit, ideje sincs erre, ősi ösztönös életmentés! Mindannyian így cselekszünk: védjük az életünket. Neki a szemei beszélhettek, a szemei. Az arcban mindig ezt keressük és elvéthetetlenül szembesülünk a másik szemével. Vonz. Odavonz! (...)
Csak ebben bízom, ebben a tekintetben, mely az álarcos arc szemeiben megérinthette a még tisztát, a még romlatlant. Mert meggyőződésem, hogy az egészet nem tudjuk elrontani magunkban. (...)
Ezt a megtérést kérte másnap, a csütörtök reggeli szentmiséjén Ferenc pápa. Nem hiszek másban. Azt gondolom, és várom is: fogják el, állítsák bíróság elé, nézzen szembe szörnyű tettével, és büntessék is meg érte, a törvény szerint. De a szíve megtérését csak az a könyörgő szempár adhatja meg…, az Isten nevében. Ez a haldokló utolsó fegyvere, a kicsiké, a bárányoké: könyörgő tekintet. Eleouszia!
Azok ott hárman azt kiabálták: Allah akbár! Isten a legnagyobb! Hiszem és vallom, Isten a legnagyobb – az irgalomban, akármilyen nagy bűntett fölött. Dives in misericordia!”