Személyes tragédia: 66 ezret keresek, míg az összefogást mantrázók 660 ezret

2015. január 03. 23:37

Nyáron megerőszakolt minket az egyik csapat, ősszel meghekkelt a másik és januárban felállt a székház ajtajában a 2010-es csapat és bejött a 2010-es eredmény. 2/3. Mi is csak türelmet kértünk volna és ráadásul hibahatáron belül voltunk.

2015. január 03. 23:37
Török Zsolt
Facebook

„Azért megjegyezném, hogy a 2010-ben agyonvert és kifosztott MSZP talpra állt és elindult egy úton, s 2012-13 fordulóján már minden (!) közvélemény-kutatónál 3-4%-on belül mérték a Fidesz és az MSZP közti különbséget. Mi 31-33%-okat kaptunk, míg a Fidesz 34-36%-ot. Ekkor jött az összefogás mantra, s közben nem csak jobbról ment az MSZP amortizálása. Sőt a »baráti-tűz« olykor erősebb volt. Ráadásul nem is számítottunk rá.

Nyáron megerőszakolt minket az egyik csapat, ősszel meghekkelt a másik és januárban felállt a székház ajtajában a 2010-es csapat és bejött a 2010-es eredmény. 2/3. Mi is csak türelmet kértünk volna és ráadásul hibahatáron belül voltunk. Én így látom ma is. Nekem ez személyesen is tragédia, hiszen én ezért olyan áldozatot hoztam, hogy most 66 ezer forintot keresek, míg az összefogást mantrázók 660 ezret. Tehát a személyes áldozatokról és a türelemről most nem nyitnék külön vitát. Lehet követni!”

(via 444)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jégecet
2015. január 09. 09:54
Na, Zsoca személyes tragédiája megértő fülekre talált KariGerinél. "Török Zsolt volt MSZP-s parlamenti képviselő, pártja korábbi szóvivője hétfőtől a fővárosi XIV. kerületi önkormányzat tulajdonában álló Zuglói Cserepes Kulturális Nonprofit Kft.-nél dolgozik rendezvényszervezőként, s ezután havi nettó 206 ezer forintot keres." Origo
ciprióta
2015. január 05. 08:12
zozó..még ez is nagyon sok, azért amit müveltél az elmult évtizedben naponta kéne szarossá kurni a segged te barom...DDDD
gary_cooper
2015. január 05. 00:50
Még ennyit sem érdemelsz, Zsolt. Viszont az összefogást mantrázók sem különbek nálad.
Kanóc
2015. január 04. 18:37
Sajgó likkal és hátracsapott fülekkel búsan ballag a kasszához átvenni a bánatpénzt. Gerinctelen balek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!