Lehet-e boldogságra kényszeríteni az embereket?

Rózsa Kitti összehasonlíthatatlanul kompetensebb a témában, mint az eddigi összes hozzászóló együttvéve. A lényegen nem változtat, hogy létező személy-e, vagy liba? ( Ángyán Páván [Hozzászóló kiszűrése] 2015. január 8. 18:35 )

Ezt a blőd, felhőpatkoló dumát...

1. A "jó"-t, a "helyes"-et nem lehet a maga teljességében meghatározni még önmaguk számára sem, nemhogy a társadalom egésze számára. 2. De ez sem jelenti azt, hogy egyes (de nem az összes) konkrét dolgokról ne tudnánk eldönteni hová is sorolhatók. ("Ne ölj !") 3. Ezeket nem relativizálhatjuk, nem törölhetjük el, nem változtathatjuk meg az értelmüket, az 1. pontra hivatkozva, mert nélkülük biztosan nem a "jó" felé haladunk ...

„a lehető legnagyobb boldogság elérésére van szükség” Nem hinném, hogy ide a boldogság a jó szó. A boldogság szerintem egy hegyhez hasonlít, azaz mindig valamihez képest jó. Ha minden a hegycsúccsal lenne egy magasságban, a hegycsúcs is megszűnne. Ezért azt gondolom, hogy ez a mondat, hogy „Azt akarjuk, hogy az emberek tökéletesen, elképesztően boldogok legyenek, vagy elégedjenek meg kenyérrel és cirkusszal?”, nem is igazán értelmes. Olyan nincs, hogy tökéletes, elképesztő egyforma boldogság.. Egy tökéletes állapotban az ember egyszerűen nem vesz észre boldogságot, örömöt, hanem egyszerűen elégedetten él, az egyensúly önmagától létezik. „A lehető legnagyobb jó nem érhető el valamilyenfajta fájdalom, önfeláldozás nélkül, az embereknek meg kell fizetniük az élvezetekért.” Pontosan. Ami élvezet, vagy jó, az azáltal lesz az, hogy van fájdalom és van rossz is. Ha valami felvidít, akkor előtte szomorúbb voltál, ha látsz egy szép dolgot, ami jó érzéssel tölt el, akkor ez valamikor máskor hiányzik az életedből. Egy tökéletes világban nincs olyan, hogy jó. „A negyedik problémát a hatalom jelenti, mivel mindig lesznek olyanok, akik nem hajlandóak a mások által meghatározott boldogságot elfogadni” (Jobban szeretem, ha azt írják, hogy „hajlandók”, de..) Ebben is sok az igazság. Az emberben van valami kiirthatatlan törekvésféle a jobbra, de ehhez az kell, hogy valaki fölé kerekedjen. Emiatt nem is érhető el összemberi tökéletesség. Az szükségképpen totális lenne, és önmagától létezne, nem férne össze semmilyen boldogsághajszolással. Ha egyik pillanatról a másikra hirtelen össztökéletesség lenne, az nem lenne „jó”, hanem magától működne. Az utópiákról szőtt álmok nem vezetnek sehová, mivel egyrészt elérhetetlen a tökéletes lét, másrészt az állandó „jobbra törekvés” miatt az emberiség nem is akarja elérni.