Vidnyánszky a magyar színjátszás korszakos alkotójának indult. Érvényes visszacsatolás és szuverén ítéletű alkotótársak nélkül azonban pontosan úgy elszürkül és tönkremegy az életműve, ahogy mindenkié, akit az őbelőle élők zsenitudattal áldanak és vernek meg.
A Nemzeti Színház második szezonját éli Vidnyánszky Attila irányítása alatt. Mint kezdetektől bérletese ennek az időszaknak, aki január 28-án tizenkettedik alkalommal töltötte az estét az ő irányítása alatt működő Nemzetiben, úgy gondolom, ideje összefoglalni az eddig látottakat. Főleg, mert az egyértelmű sikerek és ugyancsak egyértelmű kudarcok alapján kirajzolódni látszik Vidnyánszky rendezői stílusa.
Először lássuk a két szezon általam látott előadásainak – nyilván szubjektív – szummázatát. Színháztörténeti eseményszámba ment a Mesés férfiak szárnyakkal és az ugyancsak általa rendezett Három nővér előadása, de nem sokkal maradt el tőlük a János vitéz és a Rizsakov rendezte Fodrásznő sem. Ugyanakkor értelmezhetetlenül, felháborítóan gyengének találtam a Szarvassá változott fiút, a Fekete ég – Fehér felhőt, az Éjjeli menedékhelyet és az Operettet. Éppen csak hogy, de nézhető volt a Vitéz lélek és az Isten ostora. Hobo József Attila estje adomány, élmény, gyönyörűség – de ezt ő már vagy háromszázszor előadta, mielőtt a Nemzetibe került.
Míg tavaly tavasszal küzdöttünk a jegyekért, utóbb, így tegnap is, fél-háromnegyed ház fogadott. Pang a Nemzeti. Vidnyánszky teljesen belesüppedt a színpadképek alkotásának világába: láthatóan nem jön rá, hogy az élőképek kronologikus sorozata nem azonos a drámával, de még csak a történéssel sem. Rendezőnk a kiválóan sikerült 2013-as ősz óta két, egyre szélesebb fesztávú lépésre van attól, hogy ismét képes legyen bármely darabot élvezhetően a színpadra állítani. Kellene valaki, aki megmondja neki, amíg még nem késő, hogy mi az, amitől egy színdarab beindul, működik és csattan és mi az az erőltetett tohuvabohu, ami tartósan nem uralhatja a színpadot, mert a néző az orrnyergét dörzsölve, egyre kínosabban érzi magát.
Vidnyánszky Attila a magyar színjátszás korszakos alkotójának indult. Érvényes visszacsatolás és szuverén ítéletű alkotótársak nélkül azonban pontosan úgy elszürkül és tönkremegy az életműve, ahogy mindenkié, akit az őbelőle élők zsenitudattal áldanak és vernek meg.
Pákozdi Imre
A publicista és újságíró a Mandinernek többek között kifejtette véleményét Magyar Péterék vagdalkozásairól, a Tisza Párt adatszivárogtatási botrányáról, valamint arról is beszélt, milyen kampányra számít, és hogyan tudja majd a jobboldal eredményesen felvenni a kesztyűt a következő hónapokban.
A tiszás szimpatizánsokat osztályozó és olykor becsmérlő megjegyzésekkel illető listáról több személy is megszólalt a Magyar Nemzetnek.
Dévényi hatalmas bakot lőtt.
Az ismert református zsoltár az egyik építőköve a Komáromi Jókai Színház új bemutatójának. Az elátkozott család a Jókai-bicentenárium apropóján került színre, a jelenben is érvényes látványvilággal, és ami még fontosabb, soha el nem évülő tanulságokkal.
Ne akarja elvenni mások szabadságát!
Sőt: még szemre is hánytak neki, amiért eddig nem tette oda magát.
Emlékezetes szezont zárt Gyollai Dániel.
