Vidnyánszky a magyar színjátszás korszakos alkotójának indult. Érvényes visszacsatolás és szuverén ítéletű alkotótársak nélkül azonban pontosan úgy elszürkül és tönkremegy az életműve, ahogy mindenkié, akit az őbelőle élők zsenitudattal áldanak és vernek meg.
A Nemzeti Színház második szezonját éli Vidnyánszky Attila irányítása alatt. Mint kezdetektől bérletese ennek az időszaknak, aki január 28-án tizenkettedik alkalommal töltötte az estét az ő irányítása alatt működő Nemzetiben, úgy gondolom, ideje összefoglalni az eddig látottakat. Főleg, mert az egyértelmű sikerek és ugyancsak egyértelmű kudarcok alapján kirajzolódni látszik Vidnyánszky rendezői stílusa.
Először lássuk a két szezon általam látott előadásainak – nyilván szubjektív – szummázatát. Színháztörténeti eseményszámba ment a Mesés férfiak szárnyakkal és az ugyancsak általa rendezett Három nővér előadása, de nem sokkal maradt el tőlük a János vitéz és a Rizsakov rendezte Fodrásznő sem. Ugyanakkor értelmezhetetlenül, felháborítóan gyengének találtam a Szarvassá változott fiút, a Fekete ég – Fehér felhőt, az Éjjeli menedékhelyet és az Operettet. Éppen csak hogy, de nézhető volt a Vitéz lélek és az Isten ostora. Hobo József Attila estje adomány, élmény, gyönyörűség – de ezt ő már vagy háromszázszor előadta, mielőtt a Nemzetibe került.
Míg tavaly tavasszal küzdöttünk a jegyekért, utóbb, így tegnap is, fél-háromnegyed ház fogadott. Pang a Nemzeti. Vidnyánszky teljesen belesüppedt a színpadképek alkotásának világába: láthatóan nem jön rá, hogy az élőképek kronologikus sorozata nem azonos a drámával, de még csak a történéssel sem. Rendezőnk a kiválóan sikerült 2013-as ősz óta két, egyre szélesebb fesztávú lépésre van attól, hogy ismét képes legyen bármely darabot élvezhetően a színpadra állítani. Kellene valaki, aki megmondja neki, amíg még nem késő, hogy mi az, amitől egy színdarab beindul, működik és csattan és mi az az erőltetett tohuvabohu, ami tartósan nem uralhatja a színpadot, mert a néző az orrnyergét dörzsölve, egyre kínosabban érzi magát.
Vidnyánszky Attila a magyar színjátszás korszakos alkotójának indult. Érvényes visszacsatolás és szuverén ítéletű alkotótársak nélkül azonban pontosan úgy elszürkül és tönkremegy az életműve, ahogy mindenkié, akit az őbelőle élők zsenitudattal áldanak és vernek meg.
Pákozdi Imre
Mindezt úgy, hogy 2019-ben még 214 milliárd forintos tartalékot hagytak a főváros kasszájában, az iparűzési adóból pedig minden eddiginél több bevétel érkezik.
Bármit megtehet, csak legyen közben magánember.
Pedig ő elvárta volna, hogy a nyugatról importált antiszemitizmust kétpofára zabáló és visszaböfögő progresszívék legújabb üdvöskéjét rajongja az illető asszonyság.
Milyen férfi (?) az, aki bemutat egy nőnek, mert máshogy gondolkodik a világról.
Hogyan alakította át a digitális világ a politikát és a kampányokat? Milyen technikákkal lehet meggyőzni ma a választókat, és mit szólnak mindehhez a fiatalok?
Egy azonban biztos: aki a Tisza, illetve a ballib mainstream kapcsán a szeretet meg a párbeszéd szavakkal jön nekem, a gyülöletkeltést a jobboldal nyakába varrva, azt bizony hangosan kiröhögöm.
Messze nem a béketárgyalások sikere a legfontosabb.
A legújabb hírek szerint az orosz hadsereg nagyjából 25 kilométerre közelítette meg Szumit.
