A korábbi európai merényleteknél előforduló második csapást nem vetették be, azaz a helyszínre érkező mentősöket, rendőröket nem támadták meg egy időzített vagy távirányított bombával. Ez egy újabb hulláma lesz tehát a vallási fundamentalizmustól átszellemült terrorizmusnak, amelyben az elkövetők már megint megtartják a racionalitást, a hideg számítást. Megint képesek gondolkodni, tervezni és végrehajtani. Ez jól látszott abból a könnyedségből, amellyel a sebesült rendőrt lőtte fejbe az egyik elkövető.
Egyelőre ez a nyugat-európai országok bajának tűnik, de ne legyenek illúzióink. Eljöhet a pillanat, hogy nyíltan állást kell foglalni, és onnantól bárki - Magyarország is - felkerülhet az ajánlott célpontok listájára. És ha a francia vagy brit szolgálatoknak nem sikerült megakadályozni egyes merényleteket, akkor bele se gondoljunk, hogy kelet-európai országok hogyan állnák ki ezt a próbát.”