A Magyar Polip bénító ölelése

„Ott lehettünk volna jóval az országgyűlési választások előtt, ahol most tartunk az utóbbi hónapok tüntetései után, ha egy-két évvel ezelőtt a maffiázás helyett nevén nevezzük a kialakuló diktatúrát, mert tudjuk: mindig minden diktatúrát megdöntött a nép, hacsak nem omlott össze előbb a belső rohadástól, vagy nem emésztette fel önmagát a fékezhetetlen hatalom- és dicsvágy. És ha lesznek is utódai az eredeti diktátornak, ők általában a sokkal szerényebb képességekkel rendelkező talpnyalói közül kerülnek ki, így a diktatúra elsilányul, impotenssé válhat, már jóval az összeomlása előtt. Ebben is sarkalatosan különbözik az orbáni egyeduralom a maffiától, amelyben mindazokból, akik kemény és olykor véres harcban egy életen át küzdik fel magukat a ranglétrán, a legkeményebb és leggátlástalanabb nyeri el az uralmat pár évre.

Talán az a legmeghatározóbb különbség a maffia és a Fidesz vezetése között, hogy az előbbiben sorozatban követik egymást a »keresztapák«, és mindig van a hatalmi létra alsóbb fokain felfelé törtető utánpótlás. A Fidesz ezzel szemben nem sorozati, hanem párhuzamos rendszer, amelyben minden főszereplő együtt emelkedett hatalomra, és az összezárás évei során többnyire megtartották saját, relatív hatalmi pozíciójukat. Új szereplők nehezen, belső bomlasztás nélkül talán sohasem épülhetnek be ebbe a centrális hatalmi térbe. Így, szemben a maffia állandó hierarchikus küzdelmével, sokan el sem tudják képzelni, hogy Orbánnak kívülről, illetve alulról jövő kihívói lehetnek. És ha vannak is, akik úgy gondolják, hogy örökre beépültek a belső körbe, tudniuk kell, hogy bármikor beáldozhatók az eredeti gárda túlélésének érdekében.

Viszont éppen a vérfrissítés hiánya miatt hordozzák magukban az ilyen rendszerek a végességüket, hiszen ha a kemény magjuk egy baráti körből és korosztályból kerül ki, egyidőben ragadhatja el őket a fékezhetetlen hatalomvágy, szállhat fejükbe a dicsőség, lágyulhat meg az agyuk. Szemben a szokásos lineáris politikai és maffiatípusú rendszerrel, amelyben általában fiatalabb, energetikusabb személy lép az első számú vezető helyébe, és így a rendszer örökre ereje teljében marad. Sőt a maffiaszerű berendezkedésben egyre gátlástalanabbnak, véreskezűbbnek kell lennie a trónörökösnek ahhoz, hogy legyőzze az egyre keményebb harcban edzett vezetőket. Már csak ezért is helytelennek tartom, ha az orbáni nem hierarchikus és így folyamatosságát nem biztosító – számunkra nem reménytelen – rendszert a maffiához hasonlítják.”