Akkor mi hörögtünk, most ők

„Örülnék, ha egyszer az életben fél órára kimásznánk a lövészárokból, és megállapodnánk arról, mit nem szabad. Pont a felelősség miatt.

Ehelyett?

Ehelyett azt játsszuk, hogy a saját perverziónk kiélése miatt oda szúrunk, ahol a másiknak a legjobban fáj.

Mit nem lenne szabad?

Nincs olyan, hogy vallási ügyben bárkit csesztetünk. A hitet ki kell venni a támadható ügyek közül. A másik, hogy legyen egy nemzeti minimum. Cinizmus nélkül mondom, próbálom megérteni azokat, akiknek a haza semmit nem jelent. Cserébe elvárom, hogy ők meg tartsák tiszteletben azokat, akiknek a haza mindennél fontosabb. A baloldal előszeretettel hangoztatja, hogy angolszász területen a pátosz a hülye szinonimája. A Monthy Python ebből él. Imádom. Pedig tudom, nehezen venném, ha ugyanezt tenné valaki az én hazámmal.

Feszül itt némi ellentmondás.

Amit úgy oldottam fel magamban, hogy egy világbirodalom nyilván megteheti, hogy ordítva röhögjön önmagán. Egy ezerszer megvert nemzet, amelyik még Trianont sem tudta kiheverni, jóval kevésbé toleráns. A rendszerváltás hajnalán lemicisapkázni a szent koronát, na, az alapvető hiba volt. Pedig Kis János nyilván nem gondolta komolyan azt a félresikerült megjegyzést, csak blikkfangos felütésnek szánta, hogy kinyilvánítsa: ő a Kossuth címert szeretné. De az affér arra pont elég volt, hogy öt perccel a rendszerváltás után az egyik fél azt mondja a másikra, hogy hazaáruló szemét, míg a másik az egyikre, hogy fasiszta barom. A magyarnál lelkibetegebb társadalom kevés van. Pokoli. (...)

Ön szereti ezt a világot?

Nem. Erre mondtam, hogy szívesen kimásznék a lövészárokból. Minden évben megfogadom, hogy abbahagyom a politikai publicisztikát, és nem azt írom meg, ami felidegesített.

Menne más is?

Biztos. Aki személyesen nem ismer, azt gondolja, reggelente vért iszom, miközben valójában szelíd, mosolygós pasas vagyok. De ki fogja ezt elhinni? Senki. Ahogy azt sem, hogy nem politikával kelek és fekszem. Sőt nálam jobban senki nem utálja a politikát. Tudja, mit szeretek? Krúdyt. Napi másfél órát foglalkozom politikával, amíg elolvasom a lapokat, plusz hetente két vezércikket kell leadnom, azt egy-egy óra alatt megírom. Ezen kívül van két tévéműsorom, és viszontlátásra. A többi időmben szépirodalmat olvasok.”