A világ vallásai és a Csárlihebdók

„Az egy másik kérdés, hogy az én könyvem azt mondja, hogyha megütik az egyik orcád, tartsd oda a másikat, így miután pofon vág egy Charlie Hebdo nem gépfegyverrel fogok elégtételt venni, hanem szépen megyek »hét helyett hetvenhét lépést« tőlük. Ha meg géppuskával lelövik őket, sajnálom őket, imádkozom a lelki üdvükért, reménykedek Isten kegyelmében irántuk, siratom a családjukat, mert elvileg az embert nem a cselekedetei határozzák meg az én elképzelésem szerint, és az ő számukra is van bűnbocsánat, és lehetőség a megbánásra, azon túl, hogy az Úr útjait nem is ismerem, s nem is fürkészhetem.

Ugyebár. (...)

Mert hát igen, a muzulmánok, a világ második legnagyobb vallási közössége sem csárlihebdó. Az ő könyvük azonban mást ír arról, hogy miként kell viselkedni a csárlihebdókkal. A Korán nem beszél másik orcáról, meg hét helyett hetvenhét lépésről, meg a Megváltás Kegyelméről, vagy arról, hogy szeresd a felebarátodat, de még az ellenségedet is. Arról beszél, hogy teljes alávetettséggel kell lenni Isten akarata iránt, és mindent meg kell tenni annak érvényesítésért. A barát az barát, az ellenség az ellenség. Istent kell egyedül imádni, és a többi opcionális. Aki meg Istennek szembeszáll, azzal szemben kötelesség a dzsihád. A Korán arról beszél, hogy ezeket az embereket nem szabad eltűrni, a Könyv Népeivel szemben azonban igenis toleránsnak, sőt elfogadónak, és barátinak kell lenni. Mohamed odáig megy, hogy az igazhitű, gyakorló keresztényeket és hithű zsidókat egyenesen »proto-muszlimnak« kell tekinteni, hisz ők is Isten, azaz Allah igaz prófétáinak, és korábbi kinyilatkoztatásainak követői a »maguk módján.«

A csárlihebdókhoz alapvetően máshogy viszonyul azonban. Esetükben arról beszél, hogy fel kell venni a kesztyűt ellenük.”