Ebből a szempontból elgondolkodtatók azok az adatok, amelyeket az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága küldött át nemrégiben az Európai Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának (melynek - a környezetvédelmi valamint az ipari- és energiabizottság mellett - tagja vagyok), az összes tagországban futó összes operatív program auditálásáról.
Az auditálás egyik számszerűsített eredménye a hibaarány. A hibaarány azt jelenti, hogy az egyes operatív programokban felhasznált összes pénz mekkora része került elköltésre »hibásan«. A hiba nem feltétlenül jelent csalást vagy korrupciót. Természetesen jelentheti ezt is, de a definíciója technikai: az, hogy a jogszabályokban rögzített feltételek közül valami nem teljesült, valami eljárási szabálytalanság volt, például a közbeszerzési eljárásokkal szemben támasztott követelmények sérültek, vagy valami más adminisztratív hiba történt. A hibaarányt első körben az ezzel foglalkozó nemzeti szervek, második körben az Európai Számvevőszék és a Bizottság állapítja meg. Az eredményt az operatív programok menedzsmentjének megbízhatóságát jelző számszerű indikátornak tekintik. A Bizottság feladata az Unió költségvetésének helyes felhasználása felett őrködni, és ezt a feladatát, részben a hibaarányok alapján, pénzügyi korrekciós intézkedések (például kifizetések felfüggesztése) révén látja el. 2013-ban általános szabályként akkor jelentett be fenntartást egy operatív programmal szemben (ami a kifizetések felfüggesztését megalapozó döntés), ha az általa hitelesített hibaarány elérte vagy meghaladta az 5%-ot.
A hibaarányokat először a nemzeti auditáló hatóságok állapítják meg. A Bizottság ezek után újra auditálja a nemzeti hatóság által használt mintában szereplő tranzakciók egy részét, hogy megállapítsa, hogy mennyire bízhat a nemzeti hatóságoktól kapott adatokban. Ha ennek során rendszerszerűen magasabb hibaarányokat állapít meg, mint amit az adott nemzeti hatóság jelentett, abból két következtetést von le: egyrészt azt, hogy valami rendszerszerű baj van a kérdéses programmal, másrészt azt, hogy nem bízhat az adott nemzeti auditáló hatóságban, ezért az Unió költségvetésének felhasználását illető kockázat mértékének megbecslése során nem támaszkodhat az általa szolgáltatott adatokra. Ekkor a Bizottság egy általános becslést ad a hibaarányra, függetlenül a nemzeti auditálás eredményeitől, és annak alapján jár el.
A Regionális Politikai Főigazgatóság tájékoztatása szerint 2013-ban pontosan ez történt a magyar operatív programok többsége, a 13 operatív program közül 9 esetében. A magyar hatóságok 0,5 és 1,3% közötti hibaarányokat jelentettek ennél a kilenc programnál, amit a Bizottság nem talált hitelesnek, ezért 5%-ra módosította a hibaarányt. A gazdaságfejlesztési operatív program esetében ennek egyrészt egy, az OLAF által is vizsgált csalásgyanú, másrészt a program rendeltetésének nem megfelelő kifizetés volt az oka, a többi nyolc érintett operatív program esetében pedig a nemzeti hatóságok által nem jelentett, de a bizottsági audit által feltárt közbeszerzési szabálytalanság. A főigazgatóság éves aktivitási jelentésének mellékletéből kitűnően a közbeszerzési szabálytalanság természete az volt, hogy egyes közbeszerzési pályázatok feltételrendszere túlságosan korlátozta azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek egyáltalán pályázhattak. Magyarán: a Bizottság szerint Magyarországon rendszerszerűen eleve kiszemelt győztesek számára írnak ki pályázatokat.
Más tagországok operatív programjaival összehasonlítva az látszik, hogy 2013-ban a magyar operatív programok átlagos hibaaránya a legmagasabbak közé tartozott (volt ugyan néhány ország, így Szlovákia, Spanyolország és Szlovénia, ahol hasonló, vagy még magasabb volt). A közbeszerzési eljárással kapcsolatos kifogás nem példa nélküli, egyedülálló viszont a költségvetési eljárással kapcsolatos kifogással érintett operatív programok nagy száma. Más országokban nem látszik olyan közbeszerzési probléma, ami a programok ennyire nagy részét érintené.