Top 10: 2014 közéleti csúcseseményei

„2. Vida Ildikó tolmácsot kér André Goodfriendnél tett látogatásakor

Tolmácsot, tolmácsot! – skandálja rendre a kormány ellen tüntető tömeg, amikor a rendőrök kikiáltója éppen fölöttébb udvariasan oszlásra szólítja fel őket, mintha kétszáz éve eltemetett francia arisztokraták lennének. De sajnos nem jelenik meg integetve a Forma-1 végéről méltatlanul eltűnt szinkrontolmács, Pozsgay József, akinek hiátusánál már csak az ominózus pár ezer milliárdnyi forgalmi adó csellengése fájóbb. A demonstrálók, ugye, a többi közt azért vonulnak állandóan tüntikre a barikkal, mert nincs megbocsátó »lol« annak, hogy néhány tehetségtelen, de legalább fokozhatatlanul arrogáns karrierista a Mátrát is ellopná, ha nem tartana attól, hogy az RTL Klub Híradójának föltűnne a hegy a kicsi fiára íratott villája kertjében. Azon kívül viszont mindent visznek, amit látnak. Ennek az egész szabad rablásnak a jelképe lett Vida Ildikó, miután a »kitiltási coming out« műfaját megteremtve közölte a Magyar Nemzetben: ő az egyike azoknak, akik nem utazhatnak be az Egyesült Államokba, mivel az USA szerint játékosok a korrupciós Activityben. Nem tőlük reszketnek karácsonykor a betörők.

Aztán, ugye, megannyi szálon ment a sztori. Majdnem André Goodfriend lett az Összefogás új miniszterelnök-jelöltje, Facebook-rajongói száma Vastag Csabáét közelíti, s a nyugatfetisiszta űrdemokraták szerint nyilván úgy helyes minden, ahogy a mindentudó tengerentúliak csinálják itt és máshol. Még a középkori inkvizíciót idéző CIA-kínzásaik is demokrácia-kompatibilisek, úgyhogy az egyenlő mérce jegyében Viktor is nyilván nyugodtan fojtogattathatna almavásárláson kapott afgánokat a budaörsi TEK-pincékben. De persze ez csak lábjegyzetbe való basszunkazértodais, úgynevezett egyrészrőlmásrészről mondat, mert a lényeg: a korrupció végre téma lett. Ráadásul még az amcsikat sem tudjuk annyira baszogatni az ügyben, amennyire szeretnénk, mert alighanem a tévedhetetlen Habony Árpád, a Mátra PR Maradonája volt olyan előrelátó, hogy a placcra tetette a témát, amikor a Napi Gazdasággal kiplakátoltatta a titkos sztorit. Akárhogy is, az egész projekt fénypontja nem az volt, amikor Vida beperelte az ügyvivőt, hanem az, amikor meglátogatta Goodfriendet. Amikor a legfontosabb magyar hivatal, amely aktuális hitünk szerint tokáig áll a mocsokban, pillanat alatt vált tréfává. Megalázó volt, ahogyan a tehetetlen, szervilizmusra kondicionált elöljáró a szerencsétlenség és a szánalom örök mementójaként totyogott a mosolygó amerikai mellett. Nem az volt a baj, hogy nem tud angolul, hogy tolmácsot kért, hanem az: nem tudta hol van, mit kellene tennie, s mit kellene gondolnia. Mert úgy csuklott össze, mint Németh Szilárd a magyar nyelv szabályainak súlya alatt. Mert azonnal nyilvánvaló lett: nem tehetsége juttatta előre.

A fel-alá járkáló Vidát nézve, szinte hallottuk, hogy »cigi, cigi, cigiii«, de talán lehetett a NAV-elnök táskájában pancsolt parfüm is. Egy biztos: a könnyedén és mosolyogva selfie-ző, twitterező Goodfriend azonnali reakciói tudása magabiztosságából, Vida reakciói pedig nemtudása ellenállhatatlan erejéből fakadnak. Az fájt igazán, hogy láttuk a differenciát: mi történik, ha valaki azért van a posztján, mert alkalmas a feladatára, ha pályafutása teljesítménye, érdemei, tudása eredménye, s ha valaki csak azért, mert Simicska, Orbán, Donald kacsa bizalmasa, végrehajtója, katonája, akármije. A tudás állt szemben a nemtudással.  A meccs a szokásos eredményt hozta. És addig szopunk majd ezeken a derbiken, amíg ezt a válogatottat rakjuk össze. Amíg a puszipacsi lesz Magyarország államformája. Amíg ki nem nyögjük végre: Good bye, Ildikók!

1. Átadják a felcsúti Pancho Arénát

A húsvéthétfő, amelyen Magyarország Felcsút külterülete lett. Képzeljük el, miként alakul a magyar történelem, ha Széchenyi a pesti Magyar Tudományos Akadémia helyett futballakadémiát hoz létre Nagycenken. Bizonyára elmarad a reformkor, de talán megrendezhettük volna az osztrákokkal közös Eb-t. A 2014-es év beruházásait elnézve – tíz falu építsen egy stadiont – sem lehet kétséges, hogy Orbán Viktor az előbbit elcserélné az utóbbival, noha a magyar foci úgy viszonyul a nemzetközi futballhoz, mint népies a népihez vagy Mészáros János Elek Arany Jánoshoz. Széchenyi István és Orbán Viktor akképp is szembeállítható, hogy míg előbbi saját jövedelmét ajánlotta fel a nemzetnek, utóbbi a nemzet jövedelmét irányította a falujába, hogy emlékművet emeltessen magának a Fogarasi Árpád bunkere óta legsokkolóbb objektummal, a Makovecz Imre tervezte felcsúti Franco, akarjuk mondani Pancho Arénával. Dorog tízszer akkora, mint Felcsút, de a három emelet magas Jubileumi Bányászemlékművet is aránytévesztésnek gondoljuk, nemhogy a miniszterelnök kertje végébe felhúzott stadiont. A Váli-völgyi katlant, amelybe kétszer beleférne az egész falu. Közben már nyilván diktálják a válaszkommünikét, hogy szavunk nem lehet, mert a Pancho Aréna felhúzása magánbefektetés eredménye, de akkor felvetjük, hogy ugyan mit is keresett a megnyitón a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vagy miért közvetítette kiemelt erőforrásokkal a Magyar Televízió. Utóbbinak köszönhetően - lám, újabb közszolgálat – legalább megcsodálhattuk az egész egyórás monstre karnevált, amelynek az elején az óriásbábok, majd a végén Schmitt Pál feltűnése adott keretes szerkezetet. Volt itt minden, freestyle-labdazsonglőrök és busójelmezben megjelenő néptáncosok, FIFA-levél és Áder-levél, a NER Dankó Pistája, Mága Zoltán hegedült, akit Tabáni István követett a We are the Csempiönsszel. Azt pedig kivetítőn idézték föl, Mészáros Lőrinc miként helyezte el orgonaszó kíséretében az alapkövet - a hangszerek királynője, a gázszerelők királya. A katedrális felszentelését a presbiter ősök sarja, az alcsútdobozi Mészáros János Elek koronázta meg nemzeti imádságunk eléneklésével. Szép húsvét volt, jaj de szép, sütött a Nap, elültek a böjti szelek, kinyílott a pitypang, és a stadionavató minden perce úgy csípte szemünk, akár a televízió előtt falatozott torma. A lenézett és lebunkózott amerikai elnökök könyvtárakat alapítanak, de reméljük, Viktor elégedetten dőlt hátra a VIP-páholyban. Tulajdonképpen mi is elégedettek lehetünk: építhettek volna a TAO-ból Halálcsillagot is. Azt aztán dobálhatnánk szaloncukorral.”