A „nem” becsülete

„A tíz évvel ezelőtti »nem« ugyanis nem a szomszéd országokban élő magyarokra, kisebbségi jogaik érvényesítésére, a magyar iskolarendszerre, a magyar kulturális intézményekre, az autonómiára vonatkozott, hanem a magyar állam határon túli terjeszkedésére, a magyar állam és a kisebbségben élő magyarok közötti intézményes kötelékre, amelynek első változata a státustörvény volt, kiteljesítése pedig a letelepedés nélküli állampolgárság. Akik nemmel szavaztunk, az állampolgárságot a nemzetközi normákkal összhangban az állam és a területén élők közötti köteléknek tekintjük, és nem a nyelvi-kulturális és akár történeti közösséghez tartozás adekvát kifejezésének. Nem emberjogi kérdésnek tekintjük az állampolgárságot, hanem közjoginak: az állam a területén élőké, akikre törvényei vonatkoznak. Aki polgára egy államnak, az természetszerűen részt vehet az adott államban rendezett választásokon, hiszen ez az állampolgár egyik legfontosabb joga. De miért döntsön valaki olyan törvényekről, amelyekhez nem kell életét igazítania? Ez a »nem« indoklásának logikája, ami arra is tekintettel van, hogy a magyar állampolgárság tömeges kiterjesztése a szomszédos országok lakóira feszültségeket kelt az államok között, de az egyes népek, népcsoportok között is. A népszavazás időpontjában ez még csak feltételezés volt, tíz év elteltével már egyértelmű tapasztalat.

Tudom, akármennyit mondom is a magam érveit immár másfél évtizede – hiszen a vita már 2000-2001-ben, a státustörvény kapcsán elkezdődött –, nem tudom meggyőzni azokat, akik számára a »határokon átívelő nemzetegyesítés« egyfajta jóvátétel a történelmi Magyarország felbomlásáért. Csak azt kérhetem tőlük: annyit fogadjanak el, hogy a népszavazási »nem« indítékai nem önző pártszempontok voltak, miként azt a hvg.hu-n Gazda Albert feltételezi, hanem becsületes közjogi-politikai megfontolások. December 5. előtt mindenki – a népszavazási kezdeményezés mellé álló Fidesz és a vele szemben álló MSZP és SZDSZ politikusai egyaránt – az »igen« biztos győzelmét várták, s egyaránt meglepődtünk az eredményen. Nem azért szavaztunk mi nemmel, mert ettől sikert vártunk, hanem annak ellenére szavaztunk így, hogy vereségtől tartottunk. Nem érdek, hanem elvi meggyőződés vezetett. Nem azért, mert nem érdekelt bennünket a kisebbségben élő magyarok sorsa, hanem azért, mert nagyon is érdekelt, és érdekel. Csak éppen Markó Bélával együtt úgy gondoltuk, s gondoljuk ma is: a kettős állampolgárság és az autonómia egymással szembenálló törekvés. Az előbbi nem erősíti, hanem gyengíti az utóbbi esélyeit. Márpedig az utóbbit, a kisebbségi jogok kiterjesztését és rendszerré válását tartjuk követendő célnak.”