„Václav Klaus szerint a kommunizmust 1989-ben nem legyőzték, hanem elsorvadt. S bár szerinte vannak, akik e kijelentéssel szembeszállnak, a valóság az, hogy a kommunizmusnak 1989-ben már csak egyetlen, utolsó döfés kellett a bukáshoz: az utolsó döfés azon láncreakcióban, amelyet az egyes egyének ellenállásai vittek előre.
Minden kritikája ellenére Klaus úgy gondolja, hogy a posztkommunista éra transzformációs folyamatai egyértelműen sikertörténetnek mondhatóak, amelyet bár érhetnek kritikák, de sikerükhöz kétség nem férhet. Példaként Csehszlovákiát hozza fel, ahol szerinte a kezdetektől sikerült megteremteni a megfelelő politikai kereteket, mégpedig gazdasági lépéseken keresztül. Ez véleménye szerint megmutatja, hogy nem feltétlenül kell egy teljesen új politikai rendszert megalkotni, a politika a gazdasági folyamatok segítségével is a megfelelő irányba terelhető.
Mindez egészen a 2008-as gazdasági világválságig fennállt, és sikeresen működött, ekkor azonban egy éles váltás történt: a posztpolitikus, marketingre és arculatra többet adó pártokra és az ad-hoc jellegű politikára került át a hangsúly az alapos, átgondolt politika és a hagyományos pártok helyett. Ez azonban nem a válság terméke: a válság csupán felgyorsította azt, hogy a politika idáig elérkezzen, és mindez egész Európára érvényes trend. A politika a globális kormányzás irányába mozdult el, olyan tömegeszmék közvetítésével, mint a feminizmus, a multikulturalizmus és a környezetvédelem. Klaus szerint mindezekkel a klasszikus politikai demokráciának vége.
A cseh politikus visszaemlékezik, hogy a rendszerváltáskor, gazdasági téren nem egy harmadik, középutas megoldás mellett tették le voksukat, hanem a nyugati, kapitalista rendszer mellett: nem akarták, hogy bármilyen csoport a saját érdekei mentén kisajátítsa a folyamatot, annak minden hasznával együtt. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy még mindig a második mód maradt a gyakorlat: az európai szocializmus.”