„Az imént felfestett háttér teszi értelmezhetővé a hétfő esti újabb kormányellenes tüntetésdömpinget, amelynek csúcseseménye a Parlament előtti feszültséggel terhes, dühös összejövetel volt. A pozitív mondanivaló hiányában feloldódott, visszafogott és türelmes rendőri fellépéssel mederben tartott, amorf tüntetés furcsaságain, durvaságain lehet élcelődni, akár felháborodni is – a szervezők például mintha a tévészékház 2006-os ostromához vezető Toroczkai-módszert alkalmazták volna: feltüzelték, majd lényegében magukra hagyták a tiltakozókat, hátha… –, de azt a kormánynak nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy a semmiből nem áll össze újra és újra tízezres tüntető tömeg, ehhez kevés az amerikai ármány. A politikai színpadán megjelent új, elégedetlen, olykor zavaros gondolatokkal, anarchiába hajló cselekvéssel jelentkező mozgalom a választásokon rendre elvert balliberális ellenzék számára is súlyos fenyegetést jelent. Ez nem az ő tömegük, leszerepelt politikusaik a legjobb esetben is csak a tüntetések fintorogva megtűrt potyautasai lehetnek. De ez most mellékszál.
Az utóbbi hetek megmozdulásainak nem az alternatívaállítás, hanem a »rezsim« gyengítése, a konszolidáció gáncsolása a céljuk, aminek a Kossuth téri performansz többé-kevésbé megfelelt. A kormány bölcsességén múlik, hogy elhalkulnak-e a tiltakozások. Vagy legalább sikerül megakadályozni az indulatok átterjedését újabb társadalmi csoportokra.”