Kitiltottak, lépjetek elő!

2014. november 05. 15:48

A kétharmados NER-rendszerben nekimenni a kormánynak, és hazugsággal vádolni Varga Mihályt és Lázár Jánost, felér egy öngyilkossággal.

2014. november 05. 15:48
Farkas Csilla
Hír24

Kivéve nekünk, adót fizető, magyar állampolgároknak. A másik öt nevet ugyanis továbbra sem ismerjük, az viszont biztos, hogy a listán még sorakoznak adóhatósági felső vezetők. Márpedig Vida távozásával, helyettesei, - a szintén erősen kitiltottgyanús, a botrány kirobbanása után az elnökkel együtt külföldön szabadságát töltő - Csillag Dezsőné, Kiss Ferenc, Kovácsics Iván, Sors László, Varga Árpád és Vágujhelyi Ferenc közül venné át valaki a helyét.

Úgyhogy kedves kitiltottak, és »semmit nem tudó« Lázár-félék! Tessék szépen beállni Vida mellé a sorba, és nyilvánosság elé lépni, tisztára mosni (bizonyítékkal vagy azonnali távozással) az adóhatóság még megmaradt(?) becsületét, mert korrupt bandának egy petákot sem fog leróni a 4 millió magyar adófizető. És az utcák megtelnek, az alma továbbrohad, Lázárnak pedig már fűrészelnie sem kell Orbán alatt...

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga Mihály hazudott
2014. november 06. 09:43
Starlord Miféle személyiségi jogai lennének egy bűnözőnek ha valóban bűnöző? Orsós K. Marlon Brando fiatalkorú elkövető éjjel tévedésből a szomszéd 80 éves néni házába ment be a sajátja helyett és véletlenül elbotlott a küszöbbe igy esett a kezébe a néni pénztárcája. Mivel látta hogy a 80 éves néni már rég nem élt nemi életet ezért jól megerőszakolta hogy a néninek jó legyen Sajnos szegínromák arcát és nevét személyiségi jogai miatt nem írhatjuk ki A néni neve Kis Gézáné
Varga Mihály hazudott
2014. november 06. 09:38
Starlord Miféle személyiségi jogai lennének egy bűnözőnek ha valóban bűnöző? Erről kérdezd meg a cigántenyésztő Balog Zoltán államtitkárodat!!!! Aki szerint ha cigán ver vagy öl magyart az gyerekcsiny vagy megtévedt fiatalok, akinek ki kell takarni az arcát és a vezetéknevét a tudjukkik médiában. . Az áldozatot viszont teljes névvel és takarásmentes arcal lehet sokmillió embernek mutogatni Aljas fideszes szar vagy
Varga Mihály hazudott
2014. november 06. 09:35
A kétharmados NER-rendszerben nekimenni a kormánynak, és hazugsággal vádolni Varga Mihályt és Lázár Jánost, felér egy öngyilkossággal. Sőt, hazaárulás Hiszen a fidesz egyenlő a nemzettel ahogy vizéz fel és alcsúti II. Orbán cigánvajda 2002 óta már több ezerszer elmondta
Dr Bubo
2014. november 05. 21:52
Kedvesen mosolyogsz Csilla!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!