De igen, és ezért is fogadom el a többségi döntést. A helyzet annyiban változott 2011 óta, hogy most már egy teljesen gátlástalan, kiszámíthatatlan, agresszív tömeg vonul az utcákon. Ennek a mostani megmozdulás-sorozatnak emblematikus alakja a CCCP feliratú pólóban artikulátlanul üvöltöző nem is tudom micsoda. És egészen biztos, hogy most súlyos provokációkra kellene felkészülnünk. Odakint ezeket nem gondoltam végig, de most már, higgadtabb fejjel természetesen belátom. Ettől függetlenül azonban továbbra is azt mondom, hogy a Békemenet bármelyik pillanatban aktuálissá válhat. Ez csak attól függ, hogy a CCCP-pólós üvöltöző kretének mikor teremtenek olyan helyzetet, hogy nem lesz más választásunk. Csak akkor nagyon komolyan fel kell majd készülnünk a provokációkra. (...)
Szerinted Orbán Viktor megrendszabályozása vagy leszedése a cél?
Orbán Viktort egyszerűen el akarják tüntetni a magyar politikából. Legszívesebben agyonlövetnék, mint Allendét, de azt nem tehetik. Hát ezt az utat választották. Az ürügyek között pedig többek között az Oroszországhoz fűződő állítólagos túl jó viszonyunk szerepel. Akkor itt hadd tegyek egy megjegyzést: Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár a kancellári székből egyenesen beleült a Gazprom igazgatótanácsába. Majd Németország megépítette magának a külön kis gázvezetékét, hogy Ukrajna elkerülésével jusson hozzá az orosz gázhoz. Most pedig összevont szemöldökkel leckéztetik Orbánt, hogy támogatja a Déli Áramlat megépítését? Itt tényleg mindenkinek elment az esze?