„Én most őszinte leszek: gyakorló hívő létemre sem gondolom, hogy az Úr felhúzná magát azon, ha dolgozom vasárnap. Valahogy nem ilyen sértődős Isten-képet őrzök magamban. Sőt. Lelkiismereti kötelességemnek tartom, hogy a hétfői leadásra ígért cikket legalább vasárnap befejezzem. (Khm. Na jó, nem mindig.) És: nagyon szeretek vasárnap elmenni egy bőven 400 négyzetméter fölötti szupermarketbe a családdal. Tök jó program. Van középen egy ingyenes játszórész a kicsiknek, mi meg a nagyokkal bóklászunk, megnézünk ezt-azt, eldumálunk erről-arról, és bizony vásárolunk, ha épp van miből.
Amíg engedi a tekintetes nagytanács.
Ha ezt majd nem lehet, kitalálunk valami mást, persze. Leülünk mondjuk a (köz)televízió elé, és vallási műsorokat nézegetünk együtt. Aki közben elbambul vagy hortyogni kezd, azt felciccegjük. Jó lesz ezt abban a tudatában tenni, hogy a tekintetes nagytanács tagjai is ezt teszik, határtalan örömet szerezve a Jóistennek.
Vagy nem? Vagy épp valamely fölszentelt stadionban szotyoláznak? És trécselnek milliárdos üzelmekről? Amíg a stoplis gladiátoraik majd’ megszakadnak a szórakoztatásukra? Nyugalomnapon? Csak nem tán!”