„A szinódust lezáró beszédében Ferenc pápa az »úgynevezett tradicionalistákon« csúfolódott »barátságtalan hajthatatlanságuk« miatt.
Végülis így is lehet magyarázni a dolgokat. Egy másik magyarázat az, hogy a tradicionalisták azt gondolják, hogy az erkölcsi igazság sosem változik, és a katolikus tanokat sem lehet megváltoztatni.
Még a pápa sem teheti ezt meg.
Ha ilyen szándékai lennének, a pápa eretnekséget tanítana. És mivelhogy a katolikus tanítás szerint a pápa csalhatatlan, azaz nem tévedhet, amikor ex cathedra kijelent valamit a hittel és morállal kapcsolatban, ez azt jelentené, hogy Ferenc pápasága érvénytelen, és hogy Szent Péter széke üres.
S aztán sokat olvashatnánk skizmatikusokról és sedevacantistákról.
A Katolikus Egyház nem Obama, Hillary és Joe Demokrata Pártja, ahol az abortuszról, homoszexualitásról és a melegházasságról való alapvető álláspont úgymond „kibontakozik”. S vajon mikor vált az erkölcsi ügyekben a »rugalmasság« erénnyé a katolikusok számára?
Egyébként VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aki »A hit védelmezője« titulust tudhatta magáénak Luther eretnekségeinek megcáfolásáért.
Amikor Henrik el akart válni Aragóniai Katalintól, és el akarta venni Boleyn Annát, Kelemen pápa közölte, hogy ez nem lehetséges. A házasság mellett való kiállásának ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát.
Elgondolkodhatunk, vajon a mostani pápa mit gondol Kelemen pápa »hajthatatlanságáról«.
Míg I. Ferenc tagadja, hogy bármit is meg akarna változtatni a katolikus tanításban, Burke bíboros jól látja a dolgokat. A pápa »sok kárt okozott«. Zavart keltett a hívek között, és világosan kellene beszélnie a katolicizmus változatlan igazságairól.
VI. Pál boldoggá avatásán, vasárnap, Ferenc pápa a változást éltette. »Isten nem tart az új dolgoktól – mondta –, mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az utat és az eszközöket a társadalom változó körülményeihez.«
De a II. Vatikáni Zsinat és VI. Pál óta a társadalmi változások közt volt, hogy a nyugat elfogadta az indoklás nélküli válást, a határtalan promiszkuitást, az abortuszt és a melegházasságot.
Biztos, hogy az egyháznak alkalmazkodnia kellene ezekhez a társadalmi változásokhoz? Biztos, hogy az egyháznak hozzá kell magát igazítania egy olyan dekadens kultúrához, mint a mienk? Vagy inkább fel kellene lépnie ellene és a morális igazságról kellene beszélnie a kulturális és politikai hatalom birtoklóinak, mint az első mártírok Rómában?
Ferenc pápa roppant népszerű. De világias népszerűségéért úgy tűnik, némi árat kell fizetnie az egyháznak, amit vezet és az igazságnak, amit meg kellene védenie.
»Ki vagyok én, hogy megítéljem?« – kérdezi a pápa. De nem volt része mindig is része a munkaköri leírásának? És ha nem Te, Szentséged, akkor ki?”