Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Önkényesen tesz különbséget a vállalatok között a stratégiai megállapodások rendszere.
Nem sikersztori a lobbizás Magyarországon. Sem a szabályok, sem a gyakorlat nem megfelelő, és a helyzet az elmúlt években egyre csak romlott – ezt állapítja meg a Transparency International (TI) október 28-án, Budapesten bemutatott tanulmánya.
A szabályozás hiánya és a példátlan hatalomkoncentráció egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a lobbizásnak rejtett, „unortodox” fórumai jöttek létre; ilyennek tekinthetők a kormány és a vállalatok között létrejött stratégiai megállapodások. E politikai és kommunikációs természetű egyezmények révén a kormány önkényesen tesz különbséget a piaci szereplők között. Törvény hiányában a vállalatok ellenőrizetlenül és átláthatatlanul lobbiznak, ezért esély sincs arra, hogy kiderüljön, melyik stratégiai megállapodás sorsa dőlt el egy focimeccs VIP páholyában, és melyik a kormány valamelyik keleti üzleti delegációjában.
A hazai lobbiszabályozást, a magyarországi üzleti környezetet, valamint a kormány és 50 vállalat között kötött stratégiai megállapodást vizsgálta a Transparency International Magyarország az átláthatóság és a kiszámíthatóság szempontjából. Az október 28-án Budapesten bemutatott országtanulmány az Európai Bizottság által támogatott, a lobbizás szabályozását és gyakorlatát az Európai Unió 19 tagállamában átfogóan vizsgáló kutatás részeként készült. A nemzetközi összehasonlító eredményeket és az országok szerinti rangsort a TI Berlinben működő központi titkársága – egyben a több országot átfogó kutatás koordinátora – 2015 elején teszi közzé.
A TI, a szervezet 2006-os magyarországi megalakulása óta hangoztatja, hogy siralmas a kormányok korrupció elleni teljesítménye. Ebből a szempontból 2010, a második Orbán-kormány hivatalba lépése csak annyiban volt vízválasztó, amennyiben a már addigra intézményesült korrupció központosítottabb, koncentráltabb formát öltött. A második Orbán-kormány módszeresen meggyengítette a végrehajtó hatalmat korlátozni hivatott jogállami intézményeket, a fékek és ellensúlyok rendszere jóformán megszűnt. Ez megkönnyítette a tulajdonosi, vállalkozói jogokat sértő törvények elfogadását, például amikor egyes gazdasági ágazatokra különadókat vetettek ki.
„Unortodox” lobbizás
A TI friss kutatása rámutat, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikájára a központosítás, valamint a testre szabott törvények sorozata jellemző. A dohánytermékek kiskereskedelme, vagyis a „trafikmutyi”, valamint további vállalatok, ágazatok haveroknak való átjátszása jelzik, hogy Magyarországon bennfentes államkapitalizmus épül. Egy ilyen modellben a gazdasági teljesítmény háttérbe szorul és a befolyásos politikai támogatók kegye válik a jövedelmezőség fontos kritériumává. A magyarországi gazdasági szereplők a hazai üzleti, befektetői környezetet – más közép-európai országokhoz képest – bizonytalanabbnak ítélik. A legkritikusabb tényezők a szabályozás hitelességének és stabilitásának, illetve a kormányzati döntések átláthatóságának a hiányával kapcsolatosak.
„Az üzleti környezet bizonytalanságai elsősorban az átláthatatlanul működő intézményrendszer és a demokratikus deficit miatt alakultak ki” – hangsúlyozta Martin József Péter, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója. A 2010 óta regnáló kormányok a szakpolitikai döntéseket – érdemi egyeztetések nélküli – egyirányú folyamatnak tekintik, amelynek alfáját és ómegáját a kormányzó elit politikai preferenciái jelentik.
A lobbizás piacgazdaságokban a gazdasági érdekek érvényesítésének legitim eszköze, a magyarországi gazdaságpolitika azonban a lobbizás „unortodox” formáinak, így a kormány és a vállalatok közötti stratégiai megállapodásoknak nyitott teret. A kormány e megállapodások intézményesítésén keresztül gyakorlatilag „jókra” és „rosszakra” osztja a vállalatokat, és ezt nem pusztán retorikai fogásnak szánja: ez a különbségtétel visszaköszön a gazdasági tárgyú törvényekben, és az adószabályokban is.
A 2012-es fagypont után némi enyhülést hoztak a stratégiai megállapodások
Az üzleti szféra és a kormány közötti kapcsolattartás megszokott formái 2012-re lehetetlenné váltak Magyarországon, megszűnt a rendszeres párbeszéd. A stratégiai megállapodások a mélypontra süllyedt viszony normalizálására tett kísérletként értelmezhetők. A stratégiai megállapodásokat a kormány azért hozta létre, hogy kiválassza és az országban való maradásra bírja a „jó” multikat, a vállalatok pedig azért fogadták el, hogy mérsékeljék a politika teremtette bizonytalanságot.
A TI most bemutatott kutatása szerint a kormány és a cégek közötti megállapodások ugyan nem ördögtől valók, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek a megállapodások semmire sem kötelezik a feleket. A politikai és kommunikációs természetű stratégiai megállapodások inkább egyfajta szándéknyilatkozatok, amellyel a vállalatok lojalitásukról biztosítják a kormányt, a kormány pedig megígéri, hogy elássa a csatabárdot. A korrupció ellen küzdő civil szervezetnek mindezzel az a baja, hogy nem átlátható, melyik céggel és milyen megfontolások alapján köt a kormány stratégiai partnerséget. Diszkrecionális jellegük révén e megállapodások önkényes különbségtételre alkalmasak a piaci szereplők között.
A stratégiai megállapodást aláíró cégek súlya a teljes magyar exportban közel 35 százalék, a magánszektorban foglalkoztatottak arányát tekintve pedig több mint 8 százalék. Jelentőségük különösen nagy három feldolgozóipari ágazatban, a járműgyártásban, az elektronikában és a gyógyszeriparban.
A lobbizási potenciál szempontjából a kutatás a magyar üzleti szférát három csoportba sorolja. Az úgynevezett „belső kör” vállalatai, vagyis a kormányzó politikai elit szoros szövetségeseként számon tartott cégek nem szorulnak rá stratégiai megállapodások megkötésére; ők saját lobbizási útjaikat, az informális és teljességgel átláthatatlan, bennfentes lobbizás gyakorlatát követik.
A második csoportba tartoznak a kívülálló büntetettek (ez az „outgroup”): többnyire idetartoznak a szolgáltató szektor cégei és a bankok. Az ő számukra a stratégiai megállapodások lehetősége jellemzően fel sem merül. És a harmadik csoportba tartoznak a stratégiai megállapodásokat megkötött cégek (ez az „ingroup”), vagyis jobbára, bár nem kizárólag, a feldolgozóipari ágazatba sorolható vállalatok. Kutatásunk interjúalanyainak elmondása szerint az ő esetükben érdemben javult a politikai döntéshozókkal való kommunikáció minősége és eredményessége a stratégiai megállapodások megkötését követően. „A stratégiai megállapodásoktól az aláíró nagyvállalatok a kiszámíthatatlan politikai kockázatok mérséklését és érdemi szakmai tárgyalásokat várnak, a politikai vezetés pedig demonstrálhatja, hogy képes vállalkozásbarát módon kormányozni – így nagy eséllyel itt tudja tartani a magyar gazdaság szempontjából meghatározó feldolgozóipari nagybefektetőket” – húzta alá Bartha Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja és a Közép-Európai Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője.
Focimeccseken és keleti üzleti delegációkban dőlnek el a dolgok – nem jól van ez így. Új szabályozásra lenne szükség.
Magyarországon soha nem volt hatékony lobbiszabályozás, és amíg hatályban volt a 2010-ben visszavont lobbitörvény, addig is hiányzott a kormányzati akarat a szabályok kikényszerítésére. „Jelenleg azonban törvény hiányában csak ellenőrizetlenül és átláthatatlanul lehet lobbizni, ezért esély sincsen arra, hogy kiderüljön: melyik stratégiai megállapodás sorsa dőlt el egy focimeccs VIP páholyában, és melyik a kormány valamelyik keleti üzleti delegációjában” – húzta alá Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója.
A lobbizás jövőben megalkotandó szabályozása csak akkor lehet hatékony és fenntartható Magyarországon, ha valamennyi érintettől kellő támogatást kap. Ennek érdekében a TI álláspontja szerint a lobbiszabályozás végrehajtását az érdekgazdáktól – vagyis a kormánytól és a vállalatoktól – független szervezetre kell bízni. Így végre reális esély nyílna arra, hogy az állam ténylegesen ellenőrizze a parlamenti képviselők és a közpénzek sorsáról döntő más közhatalmi tisztségviselők lobbikapcsolatait. A korrupció ellenes civil szervezet szerint az is javítaná a közhatalmi döntések átláthatóságát, ha az állami alkalmazottak kötelesek lennének részletes jelentést tenni a lobbistákkal és más érdekérvényesítőkkel fenntartott eseti és rendszeres kapcsolataikról, és ezeket a jelentéseket érdemben vizsgálná az új lobbihatóság.
(Közlemény.)