Hatalmas népszerűségnek örvend a kormány új programja: évente 12 ezer cég érdeklődik iránta

Az Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, az óriási érdeklődésre való tekintettel, tíz fős stábbal elindítják a KKV Programirodát.

A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága minden ágazatban javult.

A Portfolio szerint három egymást követő hónap javulása után októberben tizenhárom havi csúcsára emelkedett a GKI Gazdaságkutató Zrt. konjunktúraindexe, ami azt jelzi:
a magyar üzleti szféra és a fogyasztók is óvatos derűlátással tekintenek a következő hónapokra.
Bár az ipari és építőipari bizalmi indexek lényegében stagnáltak, a kereskedelmi ágazatban 3, a szolgáltatói szektorban pedig 2 pontos emelkedés volt tapasztalható. Ilyen magas szinten ezek a mutatók több mint egy éve nem jártak. A legoptimistábbnak továbbra is az üzleti szolgáltatások szereplői számítanak, míg az építőipar maradt a legkevésbé bizakodó szektor.
A foglalkoztatási szándék enyhén javult: a cégek százaléka tervez létszámbővítést, 12 százalékuk viszont csökkentést. Különösen az üzleti szolgáltatások területén haladja meg a bővítést tervezők aránya az elbocsátásokra készülőkét.
Ezt is ajánljuk a témában

Az Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, az óriási érdeklődésre való tekintettel, tíz fős stábbal elindítják a KKV Programirodát.

A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága minden ágazatban javult, de továbbra is az ipari és építőipari vállalatokat érinti leginkább a bizonytalanság. Az árak alakulására vonatkozó várakozások nem változtak: a cégek 19 százaléka áremelésre, 8 százalékuk árcsökkentésre készül a következő három hónapban.
A fogyasztói bizalmi index szintén javult októberben, és elérte tizennégy havi csúcsát. A lakosság pénzügyi kilátásait a következő évre nézve kedvezőbben látja, csökkentek az inflációs félelmek, és javult a munkanélküliség alakulására vonatkozó megítélés is.
Nyitókép: Pixabay
***