Új gazdára talált a Belügyminisztérium régi épületegyüttese

2025. október 25. 19:37

A Nemzeti Vagyonkezelő szerint az állam 50,8 milliárd forintért értékesítette a Nádor utcai ingatlanokat.

2025. október 25. 19:37
null

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közleménye szerint sikeresen lezárult a Belügyminisztérium korábbi épületeinek árverése, amelyet az Elektronikus Aukciós Rendszeren (EAR) keresztül bonyolítottak le. Az ingatlanokra egyetlen érvényes ajánlat érkezett, bruttó 50,8 milliárd forint értékben, és a licit pedig szeptember 25-én zárult le. A vevő az Eagle Hills Hungary Zrt. lett, amellyel az MNV már meg is kötötte az adásvételi szerződést.

A három érintett ingatlan a Budapest V. kerületében, a Nádor utca 2–4. és a József Attila utca 2. szám alatt található, és korábban a Belügyminisztérium székhelyéül szolgált. A kormány döntése értelmében az állami szervek korszerű, energiahatékony épületekbe költöznek, míg a régi, irodai célokra kevésbé alkalmas épületek új funkciót kapnak.

Az MNV hangsúlyozta, hogy az eladás minden jogszabályi előírásnak megfelelt, és teljesen átlátható módon zajlott. Az árverés adatai – köztük a licitálás időpontjai és az ajánlatok – nyilvánosan elérhetők az EAR rendszerében, az adásvételi szerződés pedig felkerült az MNV honlapjára.

A közlemény kitér arra is, hogy az értékesítésnek sem jogi, sem gazdálkodási akadálya nem volt, és minden ezzel ellentétes állítás valótlan. A társaság szerint a mostani ügylet is azt bizonyítja, hogy az állami vagyon értékesítése átlátható, felelősségteljes módon történik, és az eladásból befolyt bevétel az állam működését szolgálja.

***

Fotó: Tari Tamás / Mandiner

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
astra04
2025. október 26. 14:08
Eladták a mocskos araboknak. Szégyen!
Válasz erre
3
0
august
2025. október 26. 09:45
:)))) A balliberálisoknak a vergődései páratlanok, amikor valami új épül, akkor az az első fölmerülő aggályuk, hogy mi a szarnak épül, mert gazdaságtalan lesz üzemeltetni, ha évek alatt bebizonyosodik, hogy mégsem, akkor meg az, hogy sokba kerül az adófizetóknek, ez történik a stadionokkal is, hogy de ki fogja működtetni aztán. Ilyen esetekben meg jön a mantra, hogy áron alul adták el, egy panel áráért, mondjuk jó nagy panelt számolhatunk 50 milliárd forint fölötti árnál, de a panel azért van bedobva, hogy a proli tudjon mihez hasonlítani a szoba-konyhás paneljét, a sok 100 négyzetméteres műemlék épületet. A lóversenypálya és az Árkád idejében még nem aggódtak., meg a külföldi áruházláncok külföldi tulajdonai miatt sem.
Válasz erre
0
2
csulak
2025. október 26. 09:23
egy kicsit sajnalom, hogy idegen kezbe kerulnek a regi epuletek, de ha nincs gazdaja aki hasznalja, akkor annal jobb mint leromoljon
Válasz erre
1
0
Potymog
2025. október 26. 05:55
Ekkora mecset lesz az országban?
Válasz erre
4
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!