A legtöbb résztvevő hamar, már '93 körül rájött, hogy az átlépés az illúziók teremtette szabad, gazdag világba lassú és verejtékes lesz, ha egyáltalán lesz − ezért a közjótól és a komolyan vehető politikai értékektől a magánjavaik gyarapítása felé fordultak.
1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.
*
Út az illúziótlanságba
Béndek Péter filozófus írása.
Nem tudtuk a rendszerváltás hónapjaiban, hogy a köztársaság legfontosabb korlátai már akkor készen álltak. A több száz éves polgári fejlődés és függetlenség hiányában torzult versenyképtelen kultúránk, a közvagyonnak már akkorra javában folyó konvertálása a pártkárderek kezén, az antiszemita hagyomány összeállása az antikommunizmussal, az etatizmus és a radikalizmusok mátrixa, amelybe belefoglalódik majd a pártszerkezet.
Az eufória mögött magánnyereségekkel kalkuláló gondolatok formálták a rendszert, a legtöbb résztvevő hamar, már '93 körül rájött, hogy az átlépés az illúziók teremtette szabad, gazdag világba lassú és verejtékes lesz, ha egyáltalán lesz − ezért a közjótól és a komolyan vehető politikai értékektől a magánjavaik gyarapítása felé fordultak. A politikai osztályt egyre inkább a legrosszabb magyar politikai hagyomány − az önzés diktálta széthúzás − kerítette a hatalmába, miközben egyre cizelláltabb technikával ámították és vezettél orruknál fogva választóikat, akik ezt fokozatosan észrevették, de egyúttal − arra való szociális kompetenciák nélkül, hogy ezen változtassanak − bele is fásultak.
A politika egyetlen hatalmas üzleti vállalkozássá vált, és az a trend máig csak erősödik. Elvileg − ha visszafordulás nem, de még csak konszolidáció sem jön ebben a trendben − minden a fokozódó igazságtalanság, az egyre többeket elérő elszegényedés, a legrosszabb esetben a hatalomért vívott mind kíméletlenebb, a legválogatottabb eszközöktől sem visszariadó bandaharc, és az ország versenytársaitól történő végletes leszakadása felé mutat.
Gyermekkorunk illúzióit a jámbor, szabadságszerető magyar népről, a legkisebb királyfiról, a jóság és az igazság győzelméről elsodorta − a magyar valóság.
A rendszerváltás tapasztalata számomra? Immár elmondhatom, jól ismerem önmagunkat. Olyan bizonyossággal, amely nem meríthető könyvekből. Olyan illúziótlansággal, amelyet nem adhat semmilyen ellenséges propaganda. És pont ez kell ahhoz, hogy hathathatósan lehessen végre tenni önmagunk érdekében.
Hankó Zoltán nem kíván távozni a Gyógyszerészi Kamara elnöke posztjáról, ugyanakkor nyitott az együttműködésre az új vezetéssel.
Ha az állítás az, hogy eddig csupa farizeus volt kormányon, akkor „rendszerváltás” címén nyilvánvalóan nem tőrőlmetszett farizeus hozzáállással kellene indítani a következő ciklust. Francesca Rivafinoli írása.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Lássuk, mit jelent a rendszerváltás, és miért használja a kifejezést rosszul a Tisza! Illetve csak reméljük, hogy rosszul használja, mert ha jól, akkor a rendszerváltás felvet kérdéseket. Szilvay Gergely írása.
„Meg kell hagyni a művészetnek azt a szabadságát, hogy egy más bőrszínű ember játsszon egy adott karaktert” – jelentette ki az időközben közéleti szereplővé is vált rendező.
A politológus felhívta arra a figyelmet, hogy „Magyarország a rendszerváltások hazája”, és egyik vagyont a másikba áttenni igencsak költséges.
Tudom, hogy közös erővel ezt a feladatot is megoldjuk.
„Szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek”.
