A magyar közélet legnagyobb köpönyegforgatói

„6. Bencsik András

A kommunista múltú Békemenet-szervező tulajdonképpen semmit nem csinál másként, mint amikor a ’80-as években a Népszabadság Pártélet-rovatát szerkesztette. Csak annyi történt, hogy Kádár helyét átvette Orbán Viktor, a Népszabadságét pedig a Demokrata, igaz, a megbonthatatlan orosz-magyar barátságot ma is ugyanúgy támogatja, mint 30 éve.

Bencsik egyébként azt állítja, sosem volt kommunista – ez a tények ismeretében viszont inkább csak ront a helyzetén, ezek szerint ugyanis 1986-ban is csak a pénz- és karrierlehetőség miatt követelte nagy hanggal az ifjúság internacionalista nevelését, nem őszinte meggyőződésből. Hasonló okokból dolgozhat most is a Fidesznek, ugyanis 1998 előtt még úgy vélte, a Fideszre szavazni »az elmebaj minősített esete«.

5. Szili Katalin

Szili Katalin karrierjét az MSZMP-ben kezdte, majd az MSZP-ben vitte sokra – egyelőre sajnos eléggé standard életút, listánkra nem is ezért, hanem az elmúlt néhány évben történt ügyei miatt került fel. Szili ugyanis 2010 után felvette a »becsületes baloldali« szerepét, kitálalt Gyurcsány Ferenc kínos ügyeiről, majd a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését is megszavazta.

2014-re aztán nagyjából világossá vált, hogy Szili nem a baloldal lelkiismerete, csak egy szégyenérzet nélküli megélhetési politikus. Áprilisban pártja, a KTI több hasonló bizniszpárttal együtt ajánlószelvény-másolási ügybe keveredett, augusztusban pedig Medgyessy Péter a Gyurcsány-féle puccs egyik fő felelőseként nevezte meg. Sajnos az önkormányzati választásokon már nem lehetett olyan könnyen milliós állami kampánytámogatásokhoz jutni, mint az országgyűlésin, ezért Szili mostanában a Fidesz kampánycsapatában tevékenykedik. (…)

3. Orbán Viktor

Könyvtárnyi irodalma van annak, Orbán Viktor hányszor mondott ellent korábbi önmagának. A legaktuálisabb példa a liberalizmushoz való viszonyának fejlődése, korábbi önellentmondásait pár évekülön blogon gyűjtötték össze. Orbán pályafutását KISZ-titkárként kezdte, Soros György pénzén tanult, pártjával együtt a Liberális Internacionálé tagjává vált. Amint meglátta a piaci részt  jobboldalon, a Fideszt pár hét alatt alakított nyugatos-polgári-konzervatív mozgalommá, mostanában pedig nagyjából Kádár János és Vlagyimir Putyin keverékeként építi az illiberális államot.

Orbán kaméleonságát nem hogy titkolná, hanem valahol még rá is játszik: jó érzékkel ismerte fel, ahogy a magyar társadalom kiábrándult először a gulyáskommunizmusból, majd a rendszerváltás utáni liberálisnak mondott kísérletből. Napjainkban játszott karakterének lényege, hogy ő is csak egy közülünk, ő is hitt ezekben az eszmékben, és velünk együtt látta és tapasztalta meg ezek buktatóit, majd levonta a tanulságokat, és megtalálta a megoldást. Ez az azonosulható szerep ott bukik meg, hogy Orbán nem valami passzív elszenvedője, hanem az egyik legmeghatározóbb politikusa volt az elmúlt 25 évnek, és ugyanúgy felelős a rendszerváltás zátonyra futásában, mint a baloldal egyes vezetői.”