Budapest visszaglobalizálása

„A nemzetközi információs tér bővítésében nincs igazán szerepe a budapesti várospolitikának. Van viszont valamekkora lehetőség a kulturális nyomulásra. Az operabővítésnek, a múzeumok átrendezésének, a nagy koncerttermi kapacitások karbantartásának itt biztosan lehet hatása, ha nem is sok. Nyomulni lehetne a kortárs művészet egyik meghatározó előadó és előadói piacaként.

Itt szerény új beruházásokból, ráfordításokból jelentős imázsnövelés jöhetne ki. Ehhez jelen van valamekkora művészkoncentráció és kapcsolatok, de a nemzeti és a fővárosi apparátusok az elmúlt években növekvő bizalmatlansággal érzékelték ezt a világot, és semmi jele sincs, hogy itt drámaian valami javulna. Ha valamilyen ugrás mégis végbemegy, aligha a városházi-kormányzati elitek tehetnek majd róla.

A várospolitikának legtöbb ötlete, játéktere mindenekelőtt a humántőke fejlesztésében, karbantartásában, nemzetköziesítésében lenne. Feltűnően ilyennel foglalkozik az európai élboly, és feltűnően nem ezt teszi a budapesti városháza. Erre rögtön rávágja egy obsitos fővárosi, esetleg kerületi ember, hogy az ő egész története nem erről, hanem a tömegközlekedés fenyegető összeomlásáról, a város eladósodásáról, az útminőségről, végül a városi és kerületi pozíciók felosztásáról, és persze némi telekspekulációról szól.

Persze, ahogy fogynak a könnyen beépíthető üres telkek, úgy lesz tisztább a városi elitek keze is. Ez nem pesti ügy, valamilyen hasonló mozgás az egész országban látható. E tekintetben segít a politikai bozótharc erősödése is. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az ellenfél nem néz el semmit. Hol van már a 90-es évek helyi elit szolidaritása?!

Mindebből nem lehet kimászni a budapesti olimpia utópiájával. Ha sikerülne ezt kilobbiznia a kormánynak, eltorzítaná az országot, mert itt minden elképzelhető és elképzelhetetlen pénzt sok-sok évig arra kellene fordítani, és minden más szükségszerűen sorvadna. De ami fontosabb, hogy ez műfaja szerint olyan kozmikus PR-esemény, amely után nem marad semmi.”